Cegléd: visszatért a korábbi játékos - m.nb3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Cegléd: visszatért a korábbi játékos

2020. February 23. Sunday 13:25  | Vállaji Márk
NB3

Hivatalos bejelentés.

Kép forrása: cegledifoci.hu
 
Íme, a ceglédi klub közleménye:

"Laczkó Milán neve ismerős lehet szurkolóink számára, hiszen korábban játszott már Cegléden. Ki ne emlékezne például az Újpest második csapatának lőtt két ragyogó góljára.
Milán az Aranyszarvas SE-nél kezdett el focizni, majd Nagykátáról a Dalnoki Akadémiára került. Budapesten sok helyen megfordult, szerepelt az Airnergy, a Goldball, az MTK, és az Ferencváros csapatában is.
 
A Fraditól Hatvanba igazolt, ahol 16 évesen a felnőttek között is bemutatkozhatott egy Cigánd elleni NB III-as mérkőzésen. Ugyanennyi idős volt, amikor az első gólját is megszerezte a felnőttek között, ráadásul épp a Ferencváros második csapata elleni NB III-as mérkőzésen. Érdekesség, hogy olyan játékosok voltak, ekkor az ellenfél csapatában, mint a mára válogatott Nagy Dominik és Nagy Ádám.
 
 

Cegléd: az átigazolási időszak hajrájában erősítettek

ÍME A CEGLÉD BEJELENTÉSE: ,,Az átigazolási időszak vége előtti napokban sikerült klubunknak új játékosokat igazolni Ceglédre. A labdarúgók bemutatását Papp Györggyel kezdjük. A 22 éves szélső a Vasasnál ismerkedett meg a labdarúgással, majd a Ferencvároshoz igazolt, ahol négy évet töltött. Az elkövetkezendő években a REAC utánpótlásában nevelkedett, de időközben ideiglenesen megfordult az Újpestnél is.

 
A következő szezont már Cegléden kezdte, ahol a Magyar Kupában, a Ligakupában és az NB II-es bajnokságban is szerepet kapott. A Ligakupában a DVTK ellen első gólját is megszerezte ceglédi színekben. A 2015/2016-os szezonban 12 mérkőzésen lépett pályára az NB III Keleti csoportjának második helyén végző csapatban. Ezeken 7 gólt szerzett!
Az elkövetkezendő időszakban komoly sérüléssel küszködött, majd Dabason és Szolnokon folytatta pályafutását. A 22 éves játékos 56 alkalommal szerepelt NB III-as és 14 alkalommal az NB II-es bajnokin. A támadó a 70 mérkőzésen 13 esetben zörgette meg az ellenfél hálóját.
 
Milán az edzőmérkőzéseken is rúgdosta a gólokat a télen, reméljük ezt a formáját megtartja és a bajnokikon is minél többször beköszön majd."

 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU