Nem hagyta cserben a Fradit, most stabil csapatot épít - m.nb3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Nem hagyta cserben a Fradit, most stabil csapatot épít

2020. April 04. Saturday 10:28  | Bíró Ádám
NB3

Két évet játszott a zöld-fehéreknél.

Kép forrása: Sárvár FC/Facebook
Bojan Lazic több magyar csapatban is futballozott pályafutása során. A szerb játékos az MTK-ban, a Ferencvárosban és a Sopronban is szerepelt, az NB I-ben több mint száz alkalommal lépett pályára. A soproni együttessel Magyar Kupát nyert. A Fradit 2006 januárja és 2008 márciusa között erősítette. A zöld-fehérekkel az élvonal mellett az NB II-ben is szóhoz jutott. 
 
"Az MTK igazolt le, ahol jól ment a játék. Sopronban is sikeres voltam, kupagyőzelmet ünnepelhettem. Aztán következett álmaim csapata: a Ferencváros. Mindig szerettem volna az ország legnépszerűbb csapatában futballozni – nagy öröm számomra, hogy ez megadatott nekem! Ugyanakkor rossz időszakban kerültem a klubhoz, káosz volt a vezetőségben, pénzügyi problémák okoztak nehézséget, az MLSZ pedig kizárta a klubot az NB I-ből" - nyilatkozta az egykori védekező középpályás a vaol.hu-nak
 
Lazic akkor sem intett búcsút az FTC-nek, amikor a másodosztályban állt rajthoz az együttes. Elmondta, a zöld-fehér klub fontos része lett az életének.
 
"Több idősebb játékoshoz hasonlóan maradtam a másodosztályban is, nem akartam cserben hagyni a Fradit. De sajnos nem sikerült visszajutnom a klubbal az élvonalba – amikor visszajutott a csapat, én már ismét a Sopronban játszottam. Az FTC meghatározó csapata az életemnek, a Fradi-család tagja lettem, a mai napig tartom a kapcsolatot a zöld-fehérekkel, az öregfiúkcsapatban ma is futballozom" - hangsúlyozta Lazic, aki 26 éves korában érkezett Magyarországra. 
 
Lazic a visszavonulása után sem szakadt el a futballtól. Jelenleg az NB III Nyugati csoportjában érdekelt Sárvár vezetőedzője. A sárvári gárda a 13. helyen áll a táblázaton.
 
"A sárvári klubvezetés arra kért a tavalyi szezonban, hogy tartsam benn a csapatot, majd építsek fel egy stabil NB III-as gárdát. Tetszett a feladat, inspirált, hogy részt vehetek az építkezésben, hogy segíthetek a klub igazán profivá válásában. Az első feladatot megoldottuk, bent maradtunk az NB III-ban, most pedig a feladat második részére koncentrálunk – próbálunk felzárkózni a középmezőnyhöz. Jól érzem magam Sárváron, segítőkész mindenki, a klub minden munkatársán érződik, hogy tanulni, fejlődni akar. Inspiráló ilyen közegben dolgozni. Ugyanezt várom el a játékosaimtól is: akarjanak tanulni, fejlődni! Nekem a pályán harcosokra van szükségem, nem primadonnákra. Alapkövetelmény nálam a tökéletes erőnlét, a csapatban gondolkodás – és elvárom a mindenkori játékosaimtól, hogy használják a fejüket is. Irtózom a langyos víztől! Nagyjából így foglalható össze az edzői filozófiám" - világított rá Lazic, aki azt is elmondta, hogy a jövőben szeretné letenni a névjegyét az NB I-ben is, de most a sárvári munkájára koncentrál. 
 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU