Megtalálták a sikeredző utódját - m.nb3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Megtalálták a sikeredző utódját

2019. May 16. Thursday 12:07  | Bíró Ádám
NB3

Korábban már bizonyított a csapatnál.

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy Németh Zsolt a nyáron távozik a Kozármisleny csapatától. Németh 2014 óta irányította vezetőedzőként a gárdát, amelyet 2016-ban a másodosztályba juttatta. A 2015/16-os idény nem csupán az aranyérem miatt marad emlékezetes, hiszen a Kozármisleny a legjobb nyolc közé jutott a Magyar Kupában, többek között a Puskás Akadémiát, a Diósgyőrt és a Honvédot is búcsúztatta.
 

Távozik a sikeredző - NB3.hu

Távozik a sikeredző

 
Németh Zsolt utódja a Ferencvárostól visszatérő Pókos Csaba lesz. Pókos szakmai igazgató lesz, az NB III-as egylet vezetőedzői tisztsége mellett az utánpótlás szakmai munkáját is irányítja majd. Íme a kozármislenyi csapat közleménye a döntésről:
 
"Klubunk nyáron fontos változások előtt áll.
 
Az elkövetkező időszak kiemelt célja, hogy emeljük képzési színvonalunkat, felerősítsük azt az alázatos alkotói közeget, amely a Kozármislenyre jellemző volt.
 
A háttérben már javában zajlik a munka, de ennek látható jele még kevés van.
 
Az első és legfontosabb lépés egy minőségi szakmai igazgató “igazolása” volt, amely az elmúlt napokban megtörtént.
 
Júniustól egy olyan szakember tér vissza hozzánk, aki korábban már bizonyított és értéket teremtett Mislenyben. Ráadásul fejlődése azóta sem tört meg, sőt, az utóbbi években az ország legnagyobb sportszervezeténél bizonyította rátermettségét. A Ferencvárostól visszatérő Pókos Csaba a felnőtt csapat vezetőedzői feladatainak ellátása mellett az utánpótlás szakmai munkáját is irányítja majd. Ezt a feladatot pedig láthatóan motiváltan és energiával telve várja. 
 
Eltökélt célunk, hogy javítsunk utánpótlásunk képzési minőségén és körülményein. Ez együtt jár majd a stáb változásával, a felszerelések és sportszerek feltöltésével, fejlesztésével, de a közeljövő tervei között szerepel például egy nagy, illetve egy kis füves edzőpálya építése, valamint jelenlegi utánpótlás öltözőink felújítása is.
 
Ami legalább ennyire fontos, szeretnénk felerősíteni azt a kohéziót, ami a Kozármislenyt jellemezte, hogy a lelkiismeretes szakmai munka mellett újra jó közösség alakuljon ki, mindenki “Egymásért és Kozármislenyért” is dolgozzon.
 
Ennek részeként igyekszünk a következő néhány hétben kialakítani a felnőtt –, és utánpótlás stábokat: megtartani, aki céljaink elérésben segíteni tud és szeretne nekünk, és vissza- illetve idecsábítani olyan szakembereket, akiknek szimpatikus ez a jövőkép."
 
 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU