Kozármislenyben folytatja a korábbi Újpest-játékos - m.nb3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Kozármislenyben folytatja a korábbi Újpest-játékos

2020. február 17. hétfõ 16:36  | Nagy Benjámin
NB3

Megfordult a Honvédnál és a Vasasnál is.

Kép forrása: kozarmislenyfc.hu

 

A Kozármisleny közleménye:

 

"Gere Zoltán ősszel még a THSE-Szabadkikötő csapatában szerepelt, ahol 17 NB III-as bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerzett. Az 1997-es születésű labdarúgó megfordult a Bp. Honvéd, a Vasas és az Újpest utánpótlás csapataiban is, az első osztályú utánpótlás bajnokságokban pallérozódott.


Az Újpest NB I-es felnőtt csapatában ugyan pályára nem lépett, de több alkalommal is a kispadon ült élvonalbli bajnoki mérkőzésen, ez mellett a Magyar Kupában lehetőséget kapott a lila-fehéreknél. Fiatal kora ellenére már 102 NB III-as mérkőzésen szerepelt, ahol 17-szer talált be az ellenfelek kapujába.


A 2019. augusztus 4-én, illetve november 24-én megrendezett THSE-Szabadkikötő elleni mérkőzéseken ellenfelünk egyik legjobbja volt, amely felkeltette szakmai stábunk érdeklődését is. A kapcsolatfelvétel után a téli időszakban egyezség született a felek közt és mondhatjuk, egy remek támadó szellemű labdarúgót igazoltunk, aki az eddig lejátszott edzőmérkőzéseken is megmutatta, hogy lehet rá számítani és mindenképpen erőssége lehet az NB III 6. helyén telelő HR-Rent Kozármislenynek.


"Még az őszi egymás elleni mérkőzésünk után keresett meg Pókos Csaba, utána többször is beszéltünk és tetszett, amit felvázolt. Télen több lehetőségem is volt, de úgy éreztem, hogy itt fogok tudni a legnagyobbat előrelépni. Jobb oldali szélső támadó, szélső középpályás pozícióban érzem magam a legjobban. Bízom a csapat és a saját magam sikeres tavaszi szereplésében" - mondta.


Sok sikert kívánunk Zoltánnak Kozármislenyben!"

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU