Ameddig lehet, egyben tartanák Pető Tamás csapatát - m.nb3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Ameddig lehet, egyben tartanák Pető Tamás csapatát

2020. April 05. Sunday 11:36  | Juhász Gergely
NB3

Később kezdődhet a stadion építése.

Kép forrása: Pesthy Márton/Napló
Igyekszenek egyben tartani a Veszprém csapatát, nyilatkozta a veol.hu-nak Szabó Péter ügyvezető igazgató.
 
A Veszprém jelenleg a 9. helyen áll a Nyugati-csoportban, a felfüggesztés előtt bizakodva vágtak bele a bajnokságba. Pető Tamás legényei 1-1-es döntetlennel nyitottak a Vidi II otthonában, majd a dobogóra pályázó Ménfőcsanakot győztek le otthon 2-0-ra remek játékkal. Szabó Péter ezt mondta el:
 
,,Amíg a bajnokságokat nem fújják le, nem törlik, addig mi igyekszünk egyben tartani a társaságot. Egyelőre úgy látjuk, hogy június végéig be tudnánk fejezni a sorozatot, ha májusban – legalább zárt kapuk előtt – folytatni tudnánk azt. Ellenkező esetben, egyelőre nem tudom, milyen lehetőségek lennének még."
 
Amíg meg volt rá a lehetőség, Pető Tamás vezetőedző kisebb csoportokban, 4-5 főnek szabadtéri futó és erőnléti edzést vezetett. Azonban erre már nincs lehetőség, így mindenki kapott otthonra egyéni edzéstervet.
 
Szabó így folytatta a gondolatait:
 
,,Elégedett vagyok a tavaszi rajttal, ám azt nem tudom megmondani, a következő évadban is együtt tudom-e tartani ezt a garnitúrát. Úgy vélem, a járvány alaposan át fogja rendezni az erőviszonyokat. Több olyan magánkézben lévő csapatról tudok, amelyek már most nagy bajban vannak, az anyagi feltételek nem biztosítottak. Nálunk az a helyzet, amíg van rá mód, addig foglalkoztatom a játékosokat. Mivel mi többségében önkormányzati fenntartású klub vagyunk, ezért a jövőre nézve is óvatosan fogalmaznék. Elképzelhetőnek tartom, hogy a harmadik vonal félprofi, amatőr státuszúvá alakul. Szerintem át kell majd értékelni minden csapatnál a lehetőségeket, és a jelenlegi helyzet miatt az is nagy kérdés, mennyi pénz jut majd a sportra."
 
Az ügyvezető továbbra sem tett le arról, hogy a Veszprém csapatának új otthona legyen, azonban a stadion projekt később kezdődik meg a vártnál:
 
,,Amennyiben az MLSZ sikeresen bírálja el a pályázatunkat, akkor biztosan lesz új stadion Veszprémben. A mikor viszont igen fontos kérdés, hiszen ebben a helyzetben minden valószínűség szerint később kezdik el az építkezést."

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU