nb1.hu

Waltner Róbert vezetőedzőként bizonyíthat

Kaposvár - Az Ajka elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban.

A Kaposvár közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

„A szombati, Ajka elleni 3-1-es hazai vereség után a Rákóczi FC vezetése megköszönte Házi László vezetőedző munkáját. A 2016-os évben hátralévő két bajnoki és egy Magyar Kupa-mérkőzésén Waltner Róbert és Konrád László irányítja majd az együttest. A cél nem változott: továbbra is szeretnénk feljutni az NB II-be.

 

Az NB III Nyugati csoportjában nem titkoltan a feljutás reményében vágtunk neki a bajnokságnak, és 16 mérkőzésen 35 pontot gyűjtve a tabella harmadik helyén állunk. A listavezető Érd 42, a Győri ETO pedig 36 pontot szerzett eddig. Csapatunk11 meccset nyert és három alkalommal szenvedett vereséget: idegenben, Érden és Hévízen, legutóbb pedig hazai környezetben, az Ajka ellen.

 

A klubvezetés közleménye szerint a további fejlődés és a magasabb célok elérése érdekében új impulzusokra van szüksége a csapatnak, ezért döntöttek a váltás mellett. Házi Lászlónak ezúton is szeretnék megköszönni az eddig elvégzett munkát, és hangsúlyozzák: a szakember továbbra is a Rákóczi család tagja marad, mint kapusedző, és elsősorban az utánpótlásban számítanak majd rá.

 

A cél továbbra is a feljutás, és amíg vezetés megtalálja az új vezetőedzőt, addig a korábbi válogatott támadó, a jelenleg a Bene Akadémián eredményesen dolgozó Waltner Róbert és a tapasztalt Konrád László irányítja majd az együttest. A fiúkra még három tétmérkőzés vár ebben az évben: a bajnokságban a Gyirmót II. és a Győr lesz az ellenfél idegenben, a Magyar Kupa következő körében pedig az NB II-es Sopront fogadjuk majd.

 

A tervek szerint a téli szünetben további változások várhatóak a csapat háza táján.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC