Vidi: megvan az új vezetőedző - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Vidi: megvan az új vezetőedző

Nagy Benjámin - 2022. November 03. Thursday 13:00
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: molfehervarfc.hu

 

Az NB III Nyugati csoportjának 9. helyén álló MOL Fehérvár FC II. bejelentette, hogy Imrik László lett az új vezetőedző. Íme, a klub közleménye:

 

"Imrik László a Vidi II új vezetőedzője.

 

A 37 éves szakember az elmúlt években a Vidi II pályaedzőjeként dolgozott Toldi Gábor, Szalai Tamás és Györök Tamás mellett.

 

Imrik László 1985. április 15-én született Székesfehérváron. Játékosként többszörös utánpótlás-válogatott volt, szerepelt U17-es és U19-es Eb-n is. Az élvonalban a Győri ETO FC és a Vasas színeiben futballozott, később megfordult többek közt Felcsúton, Iváncsán, Csákváron és Budaörsön is. Edzőként 2012-ben Csákváron kezdett el dolgozni az utánpótlásban, hét év alatt az U11-es, U13-as, U17-es és U19-es csapatok mellett dolgozott.  

 

A MOL Fehérvár FC II csapatához 2019-ben érkezett, először Toldi Gábor vezetőedző munkáját segítette pályaedzőként. Később Szalai Tamás és Györök Tamás mellett tevékenykedett az NB III-as együttesünknél, az elmúlt két bajnoki mérkőzésen megbízott edzőként pedig már ő irányította a fiatalokat."

 

A csapat vasárnap a Nagykanizsát fogadja a bajnokság 16. fordulójában.

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!