nb1.hu

Vidi II: a megszerzett izom megtartása a cél

Megszólalt az erőnléti edző.

A Vidi II, valamint a női csapat és az utánpótlás-csapatok tagjai is otthon készülnek a koronavírus-járvány miatt. Tassy Áron erőnléti edző a molfehervarfc.hu-nak nyilatkozott arról, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenie a játékosoknak.
 
Az NB III-as csapat készülésérről ezt mondta el:
 
,,Nagyon nehéz a jelenlegi helyzet, melyhez az edzőknek és a játékosoknak is alkalmazkodniuk kell. Mivel korábban még csak hasonlóra sem volt példa, ezért nyilván a szakirodalomban sincs olyan fejezet, hogy "játékosok speciális edzésterve világjárvány idejére". Ráadásul egyáltalán nem könnyű a labdarúgóknak otthon edzeniük, ugyanis ez egy csapatjáték, nem egyéni sport. Másrészt teljesen mások az otthoni körülmények, edzéslehetőségek, hiszen van, aki szép nagy kertes házban lakik, más egy lakásban, megint más pedig mondjuk csak egy szobában, hiszen sok fiatal még természetesen együtt él a szüleivel. Elsősorban olyan feladatokat kapnak a játékosok, melyekkel az állóképességüket tudjuk szinten tartani. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az NB III-as játékosok többsége még iskolába jár és sokan pont érettségi előtt állnak, úgyhogy a napi edzések mellett az iskolai követelményeknek is meg kell felelniük – ugyancsak rendhagyó módon. Heti rendszerességgel kapnak a srácok edzéstervet, melynek a nagy százalékát olyan gyakorlatok teszik ki, amiket saját testsúllyal lehet megoldani, így ezek a gyakorlatok akár egy kis szobában, akár a kertben is elvégezhetőek. A versenyidőszak terheléséhez hasonló programot kapnak a játékosok. Szerencsére a kinti futást nem tiltották meg a szakemberek, így különböző futások is részét képezik a heti feladatsornak."
 
Az utánpótlás játékosok és a női csapat is hasonló edzéstervet kap:
 
,,Igen, az ő esetükben is olyan gyakorlatokat végzünk, melyeknek az a célja, hogy a már megszerzett izmot megtartsuk. Fontosak a különböző mobilizációs gyakorlatok is, ezzel próbáljuk minimalizálni annak a lehetőségét, hogy megsérüljenek a labdarúgók, miután ismét elkezdődnek a közös edzések a füves pályákon. Az ő esetükben is a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nincs lehetőség labdás edzésekre. Minden korosztályban különböző kihívás-videókkal próbálom élvezetesebbé tenni a munkát, szerencsére erre vevők a srácok és a lányok is. Becsülettel elvégzik a feladatokat és a videókat is rendszeresen elkészítik és meg is osztják a többiekkel. Ennek köszönhetően legalább valamilyen szinten folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC