Veszprém: eldőlt a vezetőedző sorsa? - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Veszprém: eldőlt a vezetőedző sorsa?

Bíró Ádám - 2020. május 31. vasárnap 17:21
Készülnek a játékosok.
Kép forrása: veszpremfoci.hu
A VLS Veszprém együttese ebben a szezonban az NB III Nyugati csoportjában szerepelt. A gárda a csonka idényben a kilencedik helyen végzett.
 
Korábban az nb3.hu-n is olvashattak arról, hogy a klubnak fájdalmas lépéseket kellett megtennie a koronavírus miatt kialakult helyzetre reagálva. 
 
"Ugyanakkor a döntés gazdasági következményeket is von maga után: hiába van élő szerződésünk a játékosainkkal június végéig, azokat kénytelenek leszünk felbontani velük a napokban. Azt javasoltam a labdarúgóinknak, hogy akik tehetik, menjenek el dolgozni, illetve vegyenek igénybe munkanélküli segélyt" - fogalmazott a csapat ügyvezetője, Szabó Péter.
 

Menjenek dolgozni vagy segélyért a focisták - 2. rész

 

Szabó azt is elmondta, hogy az intézkedés nagyjából 12 embert érintett. 
 
A vehir.hu-n megjelent cikkből kiderül, hogy a Veszprém vállalja az NB III-as szereplést. Az is fontos információ, hogy a szakmai stáb változatlan marad, vagyis Pető Tamás marad a vezetőedző. Pető a portálnak kijelentette, hogy kitart a gárda mellett.
 
Pető és kollégái hetente négy alkalommal tartanak edzéseket azoknak a veszprémi játékosoknak, akiknek igényük van erre. Egy foglalkozás közel három óráig tart. 
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 07. 07. 19:22

Újpest: Zsótér elköszönt

"Nem marasztaltak ugyan, de..."
2020. 07. 07. 17:46

Az MLSZ sportigazgatója elmondta, hol "buknak el" a magyar tehetségek

Változásokat szeretne a hazai fociban.
2020. 07. 07. 16:38

NB I, NB III, NB III, MK: íme, a versenynaptár - MENETREND

Hivatalos a fordulók leosztása játéknaponként.
2020. 07. 07. 15:48

Szerbia-Magyarország: megvan a kőkemény, pokoli helyszín

Parázs mérkőzés jöhet október közepén.
2020. 07. 07. 19:10

Bejelentés Kaposváron, érkezők négy csapatnál - ÖSSZEFOGLALÓ

Visszatérő nyilatkozott a Lokinál, hosszabbítás Kazincbarcikán.
2020. 07. 07. 17:17

Szeged: változások a keretben, érkezők és távozók

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 07. 18:55

Érkezők Érden és Balassagyarmaton, alakul a Vác - ÖSSZEFOGLALÓ

A fél keret kicserélődik a Sajóbábonynál.
2020. 07. 07. 17:06

Sajóbábony: hat érkező, tíz távozó, a DVTK-tól is igazoltak

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 07. 13:47

Már ma meglehet a ZTE magyar vezetőedzője

Legalábbis a tulajdonos ezt szeretné.
2020. 07. 07. 13:34

Magyar lett az MTK brazilja

Ennek örömére magyarul nyilatkozott.  VIDEÓ
2020. 07. 07. 13:21

Békéscsaba: korábbi NB I-es játékos érkezett

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 07. 12:04

PMFC-Dunaújváros: nincs elég játékos, elmarad a meccs

Egészen hihetetlen, de nem tudnak kiállni a vendégek.
2020. 07. 07. 14:02

Monor: épülnek a pályák - KÉPEK

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 07. 11:00

Vác: egy új edző, négy érkező és kilenc távozó játékos

Készülnek a folytatásra - hivatalos bejelentés.
2020. 07. 07. 12:30

A legfájdalmasabb nap bombariadója

Nyolc éve ment el a legenda, aki a legjobban látta a jövőt!
2020. 07. 07. 12:01

Brutális veszteséget okozott a koronavírus Gulácsiéknál

Továbbra is maradnak a megszorítások.
2020. 07. 07. 11:09

Remek könyv jelent meg a 20. század magyar focijáról

Méghozzá a történelem és a politika tükrében.
2020. 07. 07. 09:51

Távozott a Paks csatára, megvan az új csapata

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1DEAC41
2Füzesgyarmat41
3Ceglédi VSE37
4Sényő-Carnifex FC33
5ESMTK32
6Jászberényi FC30
7Putnok FC28
8Termálfürdő Tiszaújváros27
9BSE25
10Eger SE24
11Tállya KSE22
12Gyöngyösi AK20
13DVSC II19
14DVTK II11
15Ózdi Kohász SC11
16FC Hatvan10
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC48
2Szentlőrinc SE44
3Monor38
4Iváncsa KSE35
5HR-Rent Kozármisleny31
6Dunaújváros28
7Rákosmente KSK25
8Dabas-Gyón FC25
9Budapest Honvéd-MFA II24
10FC Dabas22
11Kecskeméti TE20
12Szekszárdi UFC19
13Taksony SE GP Solar18
14THSE-Szabadkikötő15
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE42
2III. Ker TVE41
3Lipót Pékség SE39
4Ménfőcsanak ESK31
5Pápai Perutz FC30
6Komárom VSE29
7FC Nagykanizsa27
8Credobus Mosonmagyaróvár25
9VLS Veszprém24
10Bicskei TC22
11Puskás Akadémia FC II21
12BKV Előre20
13Sárvár FC20
14MOL Fehérvár FC II20
15Hévíz SK13
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!