Versenyre kelhet-e 19 bajnoki a Fradi BL-meccsével? - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Versenyre kelhet-e 19 bajnoki a Fradi BL-meccsével?

Simon Zoltán - 2022. August 02. Tuesday 17:57
Jön az újabb forduló.
Hétvégén az NB III-as bajnokság is elrajtolt, de a csapatoknak, edzőknek, játékosoknak és a szurkolóknak nem jutott túl sok idő az elemezgetésekre, mert szerdán máris jön a következő játéknap, ráadásul jó kis csemegékkel.
 
Azt viszont érdekesnek (de nem bajnak) gondoljuk, hogy több találkozó is „belecsúszik majd” az FTC Qarabaq elleni, idegenbeli BL-selejtezőjébe, ami szerdán 18 órakor kezdődik majd.
 
Ez nyilván azért van, mert sokan dolgoznak még a meccs napján a pályára lépők közül is, a sűrű versenynaptár miatt meg nem lehetett kihagyni az első, augusztusi szerdát a meccsnapok közül, de az is igaz, hogy a helyi hívek közül is többen élhetnek így azzal a lehetőséggel, hogy kilátogassanak a sporttelepekre. 
 
Míg mások otthonról/jó kis kocsmából az FTC BL-meccsét követik majd figyelemmel.
 
NB III
2. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
13.00: Debreceni EAC–Debreceni VSC II
13.00: Eger SE–Hatvan
13.00: Hajdúszoboszló–Békéscsaba II
13.00: Jászberényi FC–Diósgyőri VTK II
13.00: Pénzügyőr SE–Kisvárda II
17.30: BKV Előre–Tiszafüred
17.30: BVSC-Zugló–Füzesgyarmat
17.30: Karcag–Sényő
17.30: Körösladány–Vasas II
17.30: Putnok FC–Tiszaújváros
 
KÖZÉP-CSOPORT
11.00: Paks II–Honvéd FC II
13.00: Bánk SE–Makó FC
13.00: Cegléd–Hódmezővásárhely
13.00: PTE-PEAC C-Doki–Kecskeméti TE II
13.00: Szolnok–Ferencvárosi TC II
13.00: Újpest II–FC Dabas
17.30: Balassagyarmat–Szekszárdi UFC
17.30: Iváncsa–ESMTK
17.30: Monor–Majosi SE
17.30: MTK II–Dunaújváros PASE
 
NYUGATI CSOPORT
17.30: Érd–Tatabánya
17.30: Gyirmót II–Komáromi VSE
17.30: Győri ETO II–Bicske
17.30: Kelen SC–Csorna
17.30: Móri SE–Mol Fehérvár FC II
17.30: Nagykanizsa–Zalaegerszeg II
17.30: Puskás Akadémia II–III. Kerületi TVE
17.30: Teskánd–Balatonfüred
17.30: VLS Veszprém–Kaposvár
17.30: Zsámbék–Budaörs
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 19. 14:49

Köln-Vidi: felbőszültek a németek a vereség után

Így látják a továbbjutási esélyeket.
2022. 08. 19. 13:24

Paks: Waltner Róbert reagált az FTC kérelmére

Indokolt is a vezetőedző.
2022. 08. 19. 12:27

Nemzetek Ligája: indul a jegyértékesítés

Újabb két meccs vár a magyar válogatottra. 
2022. 08. 19. 12:01

EKL: kiakadt Szalai Ádám edzője - reakció

Tovább mélyül a gödör a svájci csapatnál.
2022. 08. 18. 18:58

Nyert a DVTK-Ajka, Vukmir örül, hosszabb eltiltást is kiosztott az MLSZ

Dobogón Békéscsaba és Szombathely is.
2022. 08. 17. 21:32

Megtalálta a helyes utat a DVTK, a viharsarokban vendégeskedett az MTK

Szomszédvárak csatája Baranyában.
2022. 08. 18. 19:09

Böde gólt szerzett, igazolt a Dunaújváros és a Hódmezővásárhely

Eltiltották a Balassagyarmat technikai vezetőjét, Baráth Botond visszajátszott.
2022. 08. 17. 20:15

Hetet rúgott az Iváncsa, háromgólos hátrányból fordított a Pénzügyőr

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 19. 11:22

FTC-Shamrok: Pászka Lóránd elárulta, mi kell a továbbjutáshoz

Értékelt a balhátvéd. 
2022. 08. 19. 10:39

Puskás Akadémia-Kecskemét: visszatér a “veszélyes újonc” - reakciók

Ezt várják a főszereplők.
2022. 08. 17. 19:37

Debütált a Szpari új edzője, négyet vágott a Győr

Eredmények, tabella.
2022. 08. 16. 17:36

2 milliós szegedi büntetés, új igazolás Siófokon - a szerdai program

Mindhárom dobogós idegenben játszik.
2022. 08. 17. 12:50

Szoros csatát hozott az FTC és a Honvéd meccse

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 16. 18:02

Brutális bombagól után jön a hétközi forduló - videó, szerdai program

Öt hibátlan csapat maradt még.
2022. 08. 19. 09:59

NB I: fővárosi rangadó, nyeretlenek csatája

Izgalmasnak ígérkezik a 4. forduló.
2022. 08. 19. 09:26

Köln-Vidi: mutatjuk a fehérvári bombagólokat - videó

Provokálta a kiállítást a Vidi, váratlan dolog érte a hazaiakat.
2022. 08. 19. 06:32

Pénteki foci: kezdődik az NB I 4. fordulója

Méghozzá egy meccsel.
2022. 08. 18. 23:28

Vidi-Köln: Dárdai a bombagóljáról is mesélt - reakció

Tényleg sikerült jól eltalálnia. Inna egyet az apjával!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló10
2Aqua-General Hajdúszoboszló10
3Putnok FC9
4Pénzügyőr SE9
5BKV Előre9
6Körösladányi MSK7
7Kisvárda Master Good II.7
8Facultas-Tiszafüredi VSE7
9Karcagi SE7
10DEAC6
11DVTK II.6
12Eger SE6
13FC Hatvan4
14Sényő-Carnifex FC4
15Termálfürdő FC Tiszaújváros4
16DVSC II.4
17Füzesgyarmati SK3
18Jászberényi FC1
19Vasas FC II.1
20Békéscsaba 1912 Előre II.0
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE12
2Hódmezővásárhelyi FC12
3ESMTK9
4Dunaújváros8
5Meton-FC Dabas SE7
6Majosi SE7
7Budapest Honvéd-MFA II.7
8MTK Budapest II.6
9Szolnoki MÁV FC6
10Balassagyarmati VSE6
11Szekszárdi UFC6
12Paksi FC II.6
13PTE-PEAC4
14Ferencvárosi TC II.4
15Makó FC4
16Újpest FC II.3
17Kecskeméti TE II.3
18Ceglédi VSE3
19Bánk-Dalnoki LA1
20Monor0
TABELLA - NYUGAT
1Practical VLS Veszprém12
2Tatabányai SC9
3FC Nagykanizsa9
4Érdi VSE9
5Puskás Akadémia FC II.8
6ETO Akadémia7
7III. Kerületi TVE7
8Kelen SC7
9ZTE FC II.7
10Technoroll Teskánd KSE6
11Komárom VSE4
12MOL Fehérvár FC II.4
13Bicskei TC4
14Gyirmót FC Győr II.4
15Budaörs3
16Csornai SE3
17Kaposvári Rákóczi FC3
18Móri SE1
19Zsámbéki SK1
20Balatonfüredi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!