nb1.hu

Végig irányítása alatt tartotta a meccset az ETO Felcsúton

Felcsút – A PAFC II elleni sikerrel megelőzték a rivális Csornát a Rába-partiak.

Az NB III Nyugati csoportjának 1. fordulójában az ETO FC Győr a Puskás Ferenc Akadémia II csapatának otthonából hozta el a három pontot. Az eto.hu közölt részletes beszámolót az összecsapásról.

 

Jó iramú mérkőzésen, a mérkőzést végig irányítása alatt tartotta csapatunk. Az első tíz perc kiegyenlített játékot hozott, nem estek egymásnak a csapatok.

 

A 13. percben azonban Zamostny villant, ám találatát les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Negyed órával később azonban megszerezte a vezetést Beliczky révén az ETO. A mérkőzésen végig aktív Szabó Lukassal játszott össze, majd beforgatta védőjét és a hálóba bombázott.

 

A vezető gól után sem változott a játék képe, rendre vezette támadásait az ETO. A 35. percben Szabó rontott ziccert, majd Zamostny révén nem sokkal később a kapufát is eltaláltuk.

 

A második játékrészt a lehető legjobban kezdte az ETO, hiszen már a 47. percben megdupláztuk Zamostny révén előnyünket. Erre még volt válasza a Puskásnak, akik az 56. percben szabadrúgásból egyenlítettek.

 

A középkezdés után Zamostny ismét betalálhatott volna, majd a 62. percben Magasföldi fejesét tolta kapufára a hazaiak kapusa.

 

A 70. percben végleg elődölt a meccs, amikor is a Magasföldi József is az ellenfél hálójába talált. A hátralévő 20 percben sem forgott veszélyben az ETO kapuja, így mondhatni simán hozta el a három pontot idegenből a csapat. Fontos győzelmet arattunk és ennek köszönhetően megelőztük a rivális Csorna együttesét a tabellán.

 

Puskás Akadémia II – ETO FC Győr 1-3 (0-1)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC