Véber György után Szűcs Lajos fia is távozik - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Véber György után Szűcs Lajos fia is távozik

Simon Zoltán - 2020. July 01. Wednesday 07:56
Kilenc játékostól köszöntek el.
ÍME, AZ RKSK BEJELENTÉSE:
 
"Egyrészt a koronavírus-járvány okozta helyzetből adódóan, másrészt gazdasági megfontolásból kifolyólag, harmadrészt pedig szakmai okok végett több változás is történt a keretben, így a keret átrendeződését illetően többkomponensű döntések álltak a klub játékospolitikájának hátterében. A 2020/'21-es NB3-as szezonra a tavaszi költségvetéshez hasonló pénzügyi kerettel vág neki a csapat, ennek értelmében a gazdasági behatároltságokhoz igazodva, illetőleg az idei évre már felállított szakmai koncepcióhoz és elvárásokhoz mérten tervezünk új, minőségi játékosokat igazolni és egyúttal pótolni a távozók megüresedett posztjait. Az újonnan érkezőkkel kapcsolatban a transzferidőszak végén, az átigazolások véglegesítésekor kívánunk bővebb tájékoztatást nyújtani olvasóink számára. Aktuális cikkünkben ellenben azon labdarúgókat kívánjuk felsorolni, akik minden bizonnyal már nem minket erősítenek a közelgő új idényben:
 
Kapusfronton bizonyossá vált, hogy egykori legendás hálóőrnek, csapatunk korábbi edzője/kapusedzője/szakmai igazgatójának fia, ifj. Szűcs Lajos az új idényt másutt kezdi meg. Lali télen igazolt Csepelről hozzánk, aki tavasszal elsőszámú cerberusként volt számon tartva, az idő előtt lezárt szezon miatt azonban mindössze két mérkőzésen volt lehetősége védeni a kapunkat.
 
Rosta Levente télen a BKV Előre csapatát hagyta ott a kedvünkért, és mind a két tavasszal megtartott bajnoki mérkőzésünkön kezdőként lépett pályára. A baloldalt elől és hátul egyaránt bevethető játékos is a távozás útjára lépett.
 
Pekowski Michal Jan Szűcs Lajossal egyetemben Csepelről érkezett hozzánk, ám a csonka szezont követően ő sem erősíti tovább csapatunkat. Jobboldali védőként már nyáron is megfordult nálunk próbajátékon, átigazolása azonban a téli játékosmozgás okozta pozíció-felszabadulás következtében valósult meg.
 
Szántó Gergő leigazolása már csak az NB2-es múltból fakadóan, illetőleg a németországi pallérozódásának kapcsán is logikus döntésnek bizonyult, ám a fentebb említett játékosokhoz hasonlóan neki is csupán egy téli felkészülés, és egy csonka idény adatott meg ahhoz, hogy gyökeret tudjon verni csapatunknál. 
 
Molnár Bence az MTK utánpótlásából érkezett hozzánk, kölcsönszerződésének lejártával pedig visszakerül egyesületéhez. Az előző idényben előbb ősszel Vácott, majd pedig nálunk játszott a rövid tavaszi időszakban. 
 
Czinkota Dominik is a legutóbbi átigazolási időszakban került hozzánk, ám ő sem marad a klub kötelékében. A még mindig csak 19. életévében járó játékos Hatvanból transzferált hozzánk.
 
Csorba András Egerből érkezett egyesületünkhöz, szintén télen. Korábban már a Vízművek színeiben együtt dolgozhatott Véber Györggyel, ám ahogyan a szakember is, úgy ő is váltásra adta a fejét. 
 
Karacs Roland jónevű kluboknál fordult meg korábban, legutóbb Kecskemétet hagyta maga mögött a mi hívó szavunkra. Tavasszal szintén mindkét bajnokin kezdőként lépett pályára, játéka és rutinja hasznosnak bizonyulhatott volna a teljes szezon tényleges lejátszása esetén.
 
Végére hagytuk egyetlen játékosunkat, aki nem télen érkezett hozzánk: Horváth Patrik egy teljes, végigjátszott év után hagyja el csapatunkat, ezidő alatt 28 mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett."
 
KORÁBBAN:
 

Megvan Véber György utódja

ÍME, AZ RKSK BEJELENTÉSE: "Új vezetőedzővel vágunk neki a következő szezonnak! Véber György újpesti szerepvállalása kapcsán sokáig kérdéses volt, hogy továbbra is el tudja-e vállalni vezetőedzői feladatait nálunk, ám a napokban bizonyossá vált, hogy a szakember és a klub útja külön utakon folytatódik.

LEGFRISSEBB HÍREK
2023. 01. 26. 17:29

FTC: ellentmondásos hírek a ghánai kiszemeltről

750 ezer euró becsülik a futballista értékét.
2023. 01. 26. 17:10

100 éve született az Aranycsapat legendás védője

Emlékévet szerveznek ennek apropóján.
2023. 01. 26. 17:01

Puskás Akadémia: a Ferencvárost is utolérné Nagy Zsolt - reakció

Terveiről is beszélt a magyar válogatott futballista.
2023. 01. 26. 16:27

Honvéd: a sportigazgató reagált a Szappanosról szóló pletykákra

Az is kiderült, miért nem érkezett új játékos.
2023. 01. 25. 20:44

A Szparinál folytatja az MTK játékosa, igazolt a Pécs, az Ajka és az Óvár is

Nagy volt a mozgás szerdán.
2023. 01. 24. 19:15

Ajka: az MTK-tól érkezhet 18 éves támadó

Jelenleg próbajátékon szerepel.
2023. 01. 25. 21:13

Tiszafüred: a Parmánál is nevelkedő játékos érkezett

Két igazolást is bejelentettek.
2023. 01. 24. 17:54

Putnok: az FTC-ben is megfordult védő érkezett - reakció

Nem lesz ismeretlen neki a közeg.
2023. 01. 26. 15:33

Kölcsönadhatja 20 éves védőjét a ZTE

A szlovén másodosztályban érdekelt csapathoz került.
2023. 01. 26. 14:43

Szerződéshosszabbításról számolt be a Mezőkövesd

Voltak külföldi ajánlatai is a játékosnak.
2023. 01. 23. 21:06

Visszavonult a DVTK tehetsége, hosszabbított az MTK alapembere

Mindössze 20 évesen döntött így a diósgyőriek fiatalja.
2023. 01. 22. 21:13

Eldőlt a Szeged kapusának sorsa - reakció

Alapember lett az ősz második felében.
2023. 01. 23. 21:17

Kerület: 22 évesen visszavonul a korábbi U17-es válogatott csapatkapitány

Nyilatkozott is arról, miért döntött így.
2023. 01. 22. 22:44

Két érkezőt is bejelentett a Hódmezővásárhely

Csatárt és védőt igazoltak.
2023. 01. 26. 12:11

Tíz év után újra összecsap Csehországgal a magyar válogatott

Marco Rossi elemezte az ellenfelet.
2023. 01. 26. 11:22

Paksra igazolt a Puskás Akadémia támadója - reakciók

Három és fél évre szóló szerződést kötöttek vele.
2023. 01. 26. 10:36

FTC: Laidouni újabb lépést tehet a klubváltás felé

Orvosi vizsgálat várhat rá Németországban.
2023. 01. 26. 09:54

Bundesliga: az edzője is kiemelte Schäfer visszatérését - reakció

Hosszú szünet után játszhatott újra a bajnokságban.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló52
2Putnok FC39
3DVSC II.35
4Körösladányi MSK34
5DEAC33
6Karcagi SE33
7BKV Előre32
8Facultas-Tiszafüredi VSE31
9Aqua-General Hajdúszoboszló30
10Vasas FC II.28
11Pénzügyőr SE28
12Füzesgyarmati SK28
13FC Hatvan26
14Eger SE24
15DVTK II.24
16Kisvárda Master Good II.24
17Sényő-Carnifex FC20
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros15
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE47
2Hódmezővásárhelyi FC42
3ESMTK41
4Dunaújváros39
5Újpest FC II.35
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.27
9Paksi FC II.25
10PTE-PEAC24
11Meton-FC Dabas SE22
12Ceglédi VSE20
13Majosi SE20
14Ferencvárosi TC II.18
15Monor18
16Kecskeméti TE II.17
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC49
2Practical VLS Veszprém46
3FC Nagykanizsa44
4Puskás Akadémia FC II.38
5III. Kerületi TVE36
6Érdi VSE35
7ETO Akadémia35
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs30
10Bicskei TC29
11MOL Fehérvár FC II.28
12Balatonfüredi FC27
13Komárom VSE26
14Gyirmót FC Győr II.26
15Kelen SC23
16ZTE FC II.20
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!