nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A Vasas közleménye:
 
"Elrajtolt az NB III-as sorozatra készülő tartalékcsapatunk nyári felkészülési időszaka. A keret kialakítása folyamatos, de a 19 órakor kezdődő edzésen a kölcsönből visszatért játékosok mellett részt vettek a Vasas Kubala Akadémia tehetséges fiataljai, illetve utánpótlásunkból azok az akadémisták, akik a tavalyi U19-es korosztályból kiöregedtek.
 
A csapat a héten napi egy edzéssel hangol, a keretet pedig egy régi-új szakmai stáb fogja irányítani.
 
Tartalékcsapatunk vezetőedzője az a Harmati Tamás lesz, aki aktív labdarúgó pályafutását követően dolgozott már Angyalföldön, hiszen korábban éveken keresztül volt utánpótlás-csapataink trénere. A 41 éves szakember 2017. júliusától a Kelen SC szakmai igazgatójaként a felnőtt csapat vezetőedzői posztját is betöltötte, irányítása alatt az együttes bajnokcsapattá vált és a Budapest Kupa döntőjét is megnyerték.
 
Az NB III-as keret pályaedzője a 325 magyar élvonalbeli mérkőzéssel rendelkező Czvitkovics Péter lesz, aki szintén megfordult már Angyalföldön. A 39 éves szakember a 2015-16-os idényben a Vasas futballistája volt, de edzőként a Vasas Kubala Akadémián is évekig dolgozott. Az egykori válogatott labdarúgó négyszeres magyar bajnok és négyszeres Magyar Kupa-győztes, a DVSC-vel szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében. 2019 júniusa és 2022 áprilisa között a III. Kerületi TVE csapatánál pályaedzőként dolgozott.
 
Havrán József amellett, hogy a Vasas Kubala Akadémia erőnléti szakembere, mostantól a tartalékcsapat erőnléti felkészítéséért is felel. A szakember edzői karrierje az MTK női labdarúgócsapatánál arany- és ezüstéremmel kezdődött, ezt követően a Dorogi FC és a III. Ker. TVE felnőtt- és utánpótláscsapatánál, valamint a női utánpótlás-válogatott keretek mellett dolgozott, majd 2021 nyarán csatlakozott a Vasas Kubala Akadémia edzői stábjához.
 
A tartalékcsapat kapusedzői feladatait Lippai József, a Vasas Kubala Akadémia szakembere fogja ellátni. Hálóőreink trénere szintén ismerős arc lesz a szurkolók számára, hiszen 2019 decemberétől 2021 nyaráig a Vasas Futball Club kapusedzőjeként dolgozott. Az 56 éves szakember korábban a magyar A-válogatott és az utánpótlás-válogatott keretek mellett dolgozott, illetve a kapusedzők szakmai vezetői tisztségét is betöltötte, de szerepelt az MTK, a Győr és a DVTK szakmai stábjában is.
 
A Vasas FC II masszőre Nagy János lesz. A szakember Újpestről érkezett, ahol korábban a futsal csapat mellett dolgozott.
 
A Vasas FC tartalékcsapatának felkészülési menetrendjében egyelőre három edzőmérkőzés szerepel*:
 
2022. július 13., szerda 10:00: III. Ker. TVE – Vasas FC II (Telki Edzőcentrum, zárt kapu)
2022. július 16., szombat: Vasas FC – Szolnoki MÁV FC (helyszín és pontos kezdési időpont folyamatban)
2022. július 23., szombat: Kaposvári Rákóczi FC – Vasas FC (pontos kezdési időpont folyamatban)
 
*A tartalékcsapat hazai mérkőzései a Fáy utcai Edzőcentrumban és a Szőnyi úti BVSC Stadionban kerülnek majd megrendezésre.
 
Az NB III-as bajnoki rajt július végén kezdődik, azonban az, hogy csapatunk melyik csoportban fog szerepelni és pontosan mikor lép pályára a nyitó fordulóban, a sorolás után tudjuk meg.
 
Fiataljaink számára nagyszerű bizonyítási lehetőség lesz a tartalékcsapatban való szereplés, hiszen a harmadosztályú sorozat versenyszabályzatában fontos kitétel, hogy a bajnoki találkozókon kötelező legalább 1 fő 2004.01.01. és utána született labdarúgónak a pályán lennie, továbbá mérkőzésenként maximum 4 fő 2001.12.31. és előtte született labdarúgó játszhat túlkorosként. Elsődleges cél, hogy azok a saját nevelésű, tehetséges fiatalok kerüljenek fókuszba, akiknek az NB III-as felnőtt közegben folyamatos játéklehetőséget tudunk biztosítani, és akiket ezáltal később az NB I-es keretbe is be tudunk majd építeni. A munka során az NB I-es keret szakmai stábja és a tartalékcsapat szakembereinek együttműködése folyamatos lesz, ezáltal a legrátermettebb fiatalok könnyebben kerülnek előtérbe. Természetesen a tartalékcsapat a fiatalok szerepeltetése mellett egyéb funkciót is betölt majd, a sérülésből vagy betegségből visszatérő játékosokat segíteni tudjuk abban, hogy formájukat a lehető leghamarabb visszanyerjék."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC