Varázslatosan sikerült a "búcsúbuli" - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Varázslatosan sikerült a "búcsúbuli"

NB3.hu - 2018. november 12. hétfõ 12:28
Újabb gólparádéval lepték meg a szurkolókat.
A deac.hu cikkét változtatás nélkül közöljük.
 
A DEAC futballistái a 2018-as esztendő utolsó hazai bajnokiját vívták a sajóbábonyiak ellen, és igazi gálaelőadást láthattak a szurkolók.  Az 5-1-es diadalnak köszönhetően a tabella hetedik helyét foglalta el az alakulat.
 
Az előző fordulóhoz képest három helyen változott csapatunk kezdője: Patócs Richárd, Lénárt Gergő József és az eltiltott Nagy Róbert helyét Bíró Péter, Katona Tamás, illetve Sidibe Ibrahima vette át. A DEAC gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, hiszen Bíró Péter 24 perc alatt klasszikus mesterhármassal vétette észre magát. Bár a harmadik gól előtt az asszisztens szabálytalanságot jelzett, de Hanyecz Bence játékvezető szerencsére felülbírálta segítőjét, így a 40. minutumban már 3-0 állt az eredményjelzőn. Bíró parádéja mellett több ígéretes lehetőség adódott játékosaink előtt az első játékrészben, de ezeket a komoly helyzeteket nem sikerült értékesíteni, ennek ellenére nem panaszkodhattak a drukkerek. A térfélcsere után kicsit alábbhagyott Bíróék lendülete, ám így is sikerült Kerekes Krisztiánnak dupláznia. A sajóbábonyiaknál Sebők Balázs talált be, ám ez csak szépségtapasznak bizonyult.
 
A DEAC a Gyöngyös (4-1), a Jászberény (5-1) és a DVTK II. (4-1) után ezúttal a Sajóbábonynak adott komoly pofont saját stadionjában. Sáfár László alakulata hazai pályán eddig nyolc bajnokit vívott ebben a szezonban, a mérleg pedig kifejezetten impozáns, hiszen öt győzelem és két döntetlen mellett csupán a Nyírbátor fektette két vállra a cívisvárosi egyletet.
 
„Örülök, hogy sikerült nagyarányú győzelmet aratnunk. Néha döcögött a játékunk, de reális eredmény született. Pici hiányérzet azért maradt bennem, hiszen három-négy megugrási lehetőségünk is adódott, viszont a végén nem voltunk igazán precízek, ám így is ötször vettük be az ellenfél kapuját. A második félidőben túl sok érintéssel próbáltuk kihozni a labdát a védekező zónából, illetve néha felvettük a Sajóbábony kicsit tötyögős játékát, amit nem szerettem volna. A jövő héten a Salgótarján otthonában lépünk pályára, a tarjániak ellen van keresnivalónk, de ezt a pályán is bizonyítanunk kell!” – nyilatkozta Sáfár László.
 
A lefújás után Bíró Péter is elégedetten összegezte a látottakat.
 
„Úgy álltunk hozzá ehhez az összecsapáshoz, hogy kötelező megszereznünk a három pontot, mivel az előző héten vereséget szenvedtünk a Tállya ellen. Remekül kezdtük a meccset, majd miután nagyobb előnyre tettünk szert, kicsit leültünk, de ezt leszámítva jól futballoztunk. A jobbszélen kaptam lehetőséget, szerencsére nagy terület adódott előttem, jól éreztem magam ezen a poszton. Ha emlékeim nem csalnak, felnőtt pályafutásom során először szereztem három gólt egy találkozón. Idén még két bajnoki vár ránk, ezeken szeretnénk hat pontot gyűjteni” – fogalmazott a triplázó futballista.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 23. 12:39

Magyar tehetséget tesztel Nagy Ádám klubja

Korosztályos válogatott bizonyíthat az olaszoknál.
2019. 05. 23. 12:28

Távozik a Loki légiósa

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 23. 12:06

Megvan Csertői új csapata

Hamarosan munkába állhat.
2019. 05. 23. 12:01

Lipcsei és Böde: egyre közelebb

Hamarosan eldől a sorsuk. FRISSÍTVE!
2019. 05. 23. 15:48

Érik Csertői érkezése

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 23. 10:36

Ezekkel a csapatokkal játszik edzőmeccseket a Hali

Alakul a program.
2019. 05. 23. 11:14

Fegyelmi okok miatt nem számított játékosára az edző

Két legyet ütöttek egy csapásra.
2019. 05. 22. 19:31

Gyász: eltemették a Kecskemét egykori játékosát

Csapattársai is búcsúztak tőle.
2019. 05. 23. 11:23

Németországba igazolt a Hali kapusa

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 23. 11:16

MTK: újabb edzőváltás

Elnzést kérnek a szurkolóktól.
2019. 05. 22. 18:05

Komoly bejelentést tett pályafutásáról a Balmaz játékosa

A szurkolóknak is üzent a futballista.
2019. 05. 22. 09:53

Ekkor kezdődik a következő bajnokság

Lesz idő a felkészülésre.
2019. 05. 22. 12:44

120 éves a szegedi foci - összefogást hirdettek meg az ultrák

Újra lehet NB II-es csapata a városnak.
2019. 05. 22. 09:22

Egymás ellen játszottak, mindkét csapat kiesett - reakciók

Megyei rangadót rendeztek a hétvégén.
2019. 05. 23. 10:16

Fradi-balhé: súlyosabb büntetéseket szeretne az ügyészség

Méghozzá eléggé kemény tételekkel.
2019. 05. 23. 09:03

Lanzafame és Böde sorsa: megszólalt a vezérigazgató

Rebrov és Besiktas is téma volt.
2019. 05. 23. 08:55

Magyar válogatottak a Bundesliga válogatottjában

Hatalmas elismerés a világhírű szaklaptól.
2019. 05. 23. 07:51

A Loki ásza szerint így juthatnak be az Európa-liga csoportkörébe

Újra bizonyítanának a nemzetközi porondon.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC59
2Jászberényi FC58
3ESMTK57
4Füzesgyarmati SK52
5Putnok FC48
6Sényő-Carnifex FC48
7Nyírbátori FC44
8Debreceni EAC43
9Termálfürdő Tiszaújváros42
10Eger SE35
11Gyöngyösi AK29
12DVTK II27
13Tállya KSE26
14Sajóbábony VSE24
15SBTC23
16Cigánd SE22
TABELLA - KÖZÉP
1Szeged-Grosics Akadémia62
2Szentlőrinc SE57
3SZEOL SC55
4Dunaújváros46
5Budapest Honvéd-MFA II40
6FC Dabas38
7Rákosmente KSK38
8PMFC38
9Iváncsa KSE36
10Kecskeméti TE35
11Taksony SE34
12Kozármisleny FC32
13Szekszárdi UFC30
14Paksi FC II25
15Hódmezővásárhelyi FC23
16Makó FC20
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka67
2Érdi VSE56
3Komárom VSE46
4Puskás Akadémia FC II46
5III. Ker. TVE46
6FC Nagykanizsa40
7Ménfőcsanak ESK37
8THSE-Szabadkikötő35
9BKV Előre35
10Pápai Perutz FC34
11Dunaharaszti MTK30
12Csepel FC29
13MOL Vidi FC II28
14Pénzügyőr SE28
15Sárvár FC28
16Tarr Andráshida SC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!