nb1.hu

Változás a kispesti szakmai stábban

Pisont Istvánék is elkezdték a munkát.

Tegnap kezdte meg a gyakorlati munkát a Honvéd, Pisont István vezetőedző a szakmai stábot is érintő változásról is nyilatkozott:
 
„Egyéni programmal készültek eddig a játékosok, tehát nem úgy indultunk neki az évnek, hogy nulláról kezdünk. Bízunk benne, hogy mindenki kipihente magát. Örömteli hír, hogy a korábban sérüléssel bajlódó Nagy Bence már kezdhetett velünk“ – mondta a tréner, aki elárulta, a szakmai stábban is történt változás, ugyanis a továbbiakban Szentpéteri Viktor kapusedző is segíti majd a csapatot. Pisont a tavaszi szezonban több fiatalra is számít majd, akiknek beilleszkedése az egyik legfontosabb cél a következő időszakban. Éppen ezért a kitűzött célokat is ehhez mérten fogalmazta meg.
 
„Két részre osztanám a tavaszi szezonnal kapcsolatos céljainkat – magyarázta. – Az egyik a csapatépítés, amelyhez sok beszélgetésre lesz szükség egyénileg és csapatszinten is. A csapatépítésen belül pedig a játékosok egyéni teljesítményének a fejlesztése a cél. Emellett természetesen másik pontként ott van az eredményorientáltság is.“ – jelentette a klub honlapja.
 
A csapat az őszi szezont a 10. helyen zárta 5 győzelemmel, 6 döntetlennel és 6 vereséggel, előrehozott fordulóként pedig már két tavaszi mérkőzést is lejátszott, amelyből 4 pontot szerzett. A számszerű célokról Pisont elárulta, hogy az előttük álló fordulók során stabilizálni szeretnék helyüket a felsőházban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC