nb1.hu

Vajon a meccsek melyik periódusában a leghatékonyabb a PMFC?

Pécs – Az őszi szezon során összesen tizenegy játékos szerzett gólt.

 

A PMFC számára december 3-án ért véget az NB III Közép-csoportjának őszi szezonja. A szurkolók már megszokhatták, hogy ilyenkor a klub igyekszik a piros-feketék teljesítményét minden aspektusból megvizsgálni. Ezúttal mélyre ástak, a pécsiek góltermelésének jártak utána. Elöljáróban annyit, hogy a harmadik helyen telelő Koller Krisztiánék a mezőnyből a második legtöbbször találtak be, összesen 44-szer.

 

Pontos képet úgy kapunk, hogy a jól bevált módszer szerint negyedórás periódusokra osztjuk a kilencven percet. Így kiderül, hogy az első tizenöt minutumban három esetben rúgtunk gólt, míg a második szakaszban, a 16-tól a 30. percig kilenc alkalommal jártak túl támadóink az ellenfél védelmének eszén – írja a pmfc honlapja a beszámolójában. Az első félidő harmadik részében, a 31-től a 45. percig (meg az ehhez tartozó feltételezett hosszabbításokban) pedig nyolc akció fejeződött be a góllal. Az első félidők során tehát összesen húsz gólt rúgtunk.

 

A folytatást követően, a 46-tól a 60. percig hat esetben zördítettük meg a hálót. Tehát a pihenők után jól léptünk jól vissza a küzdelmekbe. A 61-75. játékperc közötti időben már újfent sokasodtak a gólok. Ekkor hét „mattot” vittünk be. Végül a hajrákban, a 76-90. perc között, meg a ráadásokban volt igazán örömünk, hiszen kiváló erőnlétünknek is köszönhetően tizenegy ízben juttattuk középkezdéshez ellenfelünket. Ez volt egyébként a piros-feketék legtermékenyebb periódusa. A második játékrészek alkalmával huszonnégyet rúgtak a mieink.

 

Érdekesség, hogy az őszi szezon során összesen tizenegy játékosunk szerzett gólt. A legeredményesebb Koller Krisztián volt, aki tizennégy találatával a Közép-csoport góllövőlistájának is az első helyén áll. A PMFC második legjobbja Károly Bálint tíz góljával, míg Bodor Márkó ötször, Kónya Dávid négyszer, Havasi Dániel háromszor, Fellai József pedig kétszer talált be. Egy–egy gólt szerzett Takács Ákos, Turi Tamás, Schmidt Zsolt, Krapecz Balázs és Bata Kristóf. Ennyit a támadószekciónkról, legközelebb a hátsó alakzatot osztályozzuk.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC