Vágó Attila: „Érdekes ez a futball” - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Vágó Attila: „Érdekes ez a futball”

Hegedűs Gábor - 2016. September 19. Monday 11:08
Salgótarján – Elek Norbert szerint megérdemelten nyert a Salgótarján.
Kép forrása: stcsalgotarjan.hu

Az STC Salgótarján négy góllal múlta felül a Hajdúböszörményt az NB III-as bajnokság Keleti-csoportjának a hetedik fordulójában. A salgótarjáni klub részletes meccsbeszámolóját változtatás nélkül közöljük.

 

A harmadik vonal Keleti-csoportjának hetedik fordulójában az aktuális kört megelőzően a táblázaton előttünk elhelyezkedő Hajdúböszörményt láttuk vendégül a Szojka Ferenc Stadionban. Bár Vágó Attila dolgát különféle hiányzások nehezítették csapatunk összeállításánál, ettől függetlenül egyértelműen az volt a célunk, hogy végre begyűjtsük szezonbeli első otthoni sikerünket.

 

Elképzeléseinknek megfelelően együttesünk határozottan vetette bele magát a küzdelembe, majd már rögtön a második percben előnybe kerültünk, miután Lakatos bólintott a kapu bal oldalába egy szögletet követően.

 

Megszerzett előnyünk birtokában is fölényben adogattunk a zuhogó esővel színezett találkozón, bár becsülettel harcoló riválisunk nem adta föl, csak rajtunk múlott, hogy nem dupláztuk meg fórunkat a pihenőig, akadtak lehetőségeink, amiket ki is hagytunk, így már nem esett gól az első felvonásban.

 

Aztán a folytatásban ismét gyorsan megrezgettük a hálót, egyúttal szemmel láthatóan padlóra küldtük a mindent egy lapra feltevő Hajdú-Bihar megyeieket, az 55. percben a korábban az eredményes befejezésekkel adós Obot módosította kettő-nullás vezetésünkre az állást.

 

Az összecsapás kétharmadától megint egy olyan időszak következett, ami leginkább abból állt, hogy jó párszor odakeveredtünk a másik oldal kapujához, de rendre el is rontottuk a helyzeteket.

 

Aztán az utolsó negyedórában már nem ismertünk kegyelmet: előbb Lukács Raymund talált be, majd nem sokkal később a kedvet kapó Obot jutott dupláig, végül pedig sima, négy-nullás győzelmet aratva szakítottak meg peches hazai nyeretlenségi szériánkat.A mérkőzés jelentés részében fölényben játszó gárdánk ilyen arányban is megérdemelten fektette két vállra a 'böszörményieket, kellett már ez a hárompontos meccs játékosainknak.

 

Legközelebb a Magyar Kupában lesz jelenésünk: szerdán a messzi távolban megtalálható Berettyóújfalunál kell kiharcolnunk a továbbjutást, vasárnap pedig már a bajnokság irány Debrecen, ahol a DVSC-DEAC alakulatával fogunk majd összecsapni.

 

Mestermérleg:

 

Vágó Attila:- Amint a mérkőzés előtt is jeleztem, nagyon fontos volt, hogy a negyedik hazai meccsünket végre megnyerjük, és úgy tegyük ezt meg, hogy a helyzeteket rúgjuk be. Sajnos azt kell mondanom, érdekes ez a futball, korábbi itthoni találkozóinkon ugyanennyi helyzetünk volt, talán most valamivel több, végre pedig ezúttal tudtunk rúgni négy gólt. Amíg ennyi lehetőségünk van, addig nem szabad nagyon idegeskedni, viszont ha nem tudunk még jobban változtatni a helyzetkihasználásunkon, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Az a problémánk, hogy görcsösek vagyunk, most azért háromgólos vezetésünknél már lehetett látni, hogy mindenki mer futballozni, átvették a labdát és cseleztek is a játékosok. Egy ilyen csapatnak el kell viselnie a terhet, azért is, mert látható, milyen sport ez a labdarúgás, amikor mi nem jól szerepeltünk vagy ikszeltünk, a riválisaink is botlottak, most pedig nyertünk, és az előttünk lévők is győztek, de jönnek majd azok a mérkőzések, ahol mi leszünk az esélyesek, gondolok itt név nélkül az alsó régió csapataira, akikkel még nem játszottunk, amikor nekünk kötelező győzelmek lesznek, akkor lépnek majd pályára egymás ellen az előttünk lévők. Nekünk nagyon fontos dolog, hogy a következő meccsünkön nem kaphatunk ki, tudom, hogy idegenben mindig nehéz, de ennek a három pontnak akkor lesz értéke, hogyha Debrecenben eredményesek leszünk. Mindig csak a következő találkozóig tekintsünk előre, most biztató volt, hogy négy helyzetet berúgtunk, de még mindig kimaradt hat-hét ziccer, amin változtatnunk kell, mert ha hamarabb rúgjuk a gólt, akkor előbb vagyunk biztonságban és akkor hamarabb tudunk bátrabban, fölszabadultabban játszani. Hozzá kell azt is tenni, hogy az ellenfelünk összeállítása a múlt hetihez képest öt helyen is változott, tehát nem a legjobb csapatukkal jöttek, de azt mondom, ez nem von le semmit a mi érdemeinkből, négy-nullnál nem kell magyarázkodni, végre szereztünk akcióból elért találatokat és végig kezünkben tartottuk a mérkőzést, voltak jó és gyengébb teljesítmények, összességében a csapat eredményes volt, és most az volt a legfontosabb, hogy begyűjtsük a pontokat és végre hazai közönségünk is láthatott gólokat. Szerdán tovább szeretnénk jutni a Magyar Kupában a Berettyóújfalunál, vasárnap pedig megyünk a Debrecen második együtteséhez, ahol nagyon fontos, hogy újra eredményesek legyünk vendégként, idegenben jó a mérlegünk, és ezt nem is szabad elrontanunk, az otthonit pedig a legközelebb meccsen tovább tudjuk javítani. Zárszóként gratulálok a srácoknak a négy gólhoz, ami megérdemelt volt, azt hiszem, ennyivel jobbak voltunk ellenfelünknél.

 

Elek Norbert:- Sajnos már a második percben elintéztük a mérkőzést. Az egész meccsen mentünk az eredmény után, próbáltunk kiegyenlíteni az első félidőben, ami nem sikerült, majd a másodikban kinyíltunk és a védelmi hibáinkat kihasználta az ellenfél. Megérdemelten győztek a hazaiak.

 

STC Salgótarján-Hajdúböszörményi TE 4-0 (1-0)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 300 néző. Vezette: Mencsik L. (Baghy Cs., Albert G.)

STC Salgótarján: Fildan - Debreczeni, Lakatos, Benkő-Bíró, Major - Csóka (Lupták, 64.), Szőllősi (Romhányi, 76.), Köböl, Obot - Lukács R. (Stark, 79.), Yannick. Vezetőedző: Vágó Attila.

Hajdúböszörményi TE: Rácz - Andorkó, Nagy P., Kovács, Lovas - Tatár (Rőth, 59.), Tóth V., Bereczki (Sólyom, 67.), Molnár - Lukács R., Kis G. (Nagy M., 37.). Vezetőedző: Elek Norbert.

Sárga lap: Kovács.

Gól: Lakatos (2.), Obot (55., 83.), Lukács R. (76.)

 

 

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!