nb1.hu

Vác: kulcsfontosságú első gól a 19 éves tehetségtől

Elképesztő érzésről mesélt.

 

Nyáron került fel a Vác utánpótlásából a felnőttekhez Lukács Kelemen. A 19 éves középpályás a Kecskemét ellen 3-2-re megnyert találkozón nagyon fontos gólt szerzett, erről is beszélt a klub honlapjának.

 

"Elképesztő érzés volt gólt szerezni felnőtt játékosként, főleg egy olyan meccsen, ahol kulcsfontosságú volt a találatom! A beilleszkedés nem volt igazán nehéz, mivel ebben a környezetben nevelkedtem és kortársaimmal együtt kezdtük meg a felkészülést a csapatban.

 

Az edzéseket illetően eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a ritmus változása, illetve a technikai- és játéktudás szintjének elvárásai magasabb teljesítési kényszert eredményeztek, ami előnyömre vált. Úgy érzem, hogy a ritmust – ha nem is egyből, de – elég hamar sikerült felvennem a felkészülés alatt. Egyénileg próbáltam eleget tenni az edzői utasításoknak, figyeltem arra, hogy minél kevesebb eladott labdám legyen és ez eddig jól sikerült. Csapatszinten a meccsek elején rendre jól játszottunk, lehetőségeink voltak a gólszerzésre, viszont egy-egy kis figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy pontokat veszítsünk. Az utóbbi két meccsen viszont jó úton indultunk el, remélem, ezt tudjuk tartani is" – mondta.

 

Célja egyértelmű. "Szeretnék megragadni a kezdőcsapatban és bővíteni az egy meccsen belüli játékperceimet. Nagyon örülnék, ha újabb gólokkal segíthetném csapatomat."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC