Utolsó perces gólokkal nyert a ZTE - REAKCIÓ - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Utolsó perces gólokkal nyert a ZTE - REAKCIÓ

Simon Zoltán - 2020. October 07. Wednesday 17:59
Érzik a félidők végét és az idegenbeli meccseket.
Kép forrása: ZTE FC
A ZTE csapatában két visszajátszó volt vasárnap Szépe, valamint Zimonyi személyében, utóbbi gólt is szerzett. Komáromi vereség után lévő hazaiak nekiugrottak a zalaiaknak, az első negyedórában két kisebb lehetőségük is akadt. A taktikusan és jól játszó zalaegerszegi fiatalok a találkozó döntő részében irányítottak és magabiztosan nyertek, miután mindkét félidő utolsó percében lőttek egy-egy gólt - írta a meccsről a zaol.hu, a ZTE azt is elismerte a tudósításában, hogy Köcse kapusnak bravúrokat is be kellett mutatnia.
 
A ZTE az előző fordulóban Pápán nyert 1-0-ra, így zsinórban két idegenbeli sikerrel büszkélkedhet. A bajnokságban jelenleg a 13. helyen áll.
 
Bozsik József: „A mérkőzés összképe alapján megérdemelt győzelmet arattunk.”
 
GÓLOK TÖRTÉNETE
45. p.:  Zimonyi cselezgetett az ellenfél tizenhatosán belül, lövését blokkolták, azonban labdája a mélységből érkező Papp elé került, aki 7 méterről laposan a bal alsóba gurított. (0-1)
 
90. p.: Gyors kontra végén Szökrönyös vezette a labdát keresztbe a bal oldalról a védők között, már csak a kapussal állt szemben mikor önzetlenül legurította a labdát Zimonyi elé, aki az üres kapuba gurított! (0-2)
 
THSE-Szabadkikötő–ZTE FC II. 0-2 (0-1)
ZTE II: Köcse – Németh E., Sebestyén, Szökrönyös D. (Bedő), Simó, Zimonyi (Abért), Szépe, Papp L.(Kiss Á.), Goncalves, Földvári, Fehér (Hegedüs). Vezetőedző: Bozsik József.
Gólszerzők: Papp L. (45.), Zimonyi (90.).
 
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 01. 18. 14:53

A Chelsea-től érkezik középpályás Varga Kevin csapatához

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 18. 14:39

DVTK: eldőlt Kleinheisler sorsa!

Lesznek még változások a keretben.
2021. 01. 18. 13:08

Kisvárda: kétszeres bajnok légiós érkezett a hiányposztra

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 18. 12:53

Újabb magyar válogatott futballista igazolhat Ciprusra

28-szoros bajnokcsapatban folytathatja a karrierjét.
2021. 01. 18. 10:06

Haladás: távozott a 3-szoros magyar válogatott

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 18. 07:50

Rákérdeztünk, beindul-e újra a Vasas az átigazolási piacon

Az arculat adott, a taktikai repertoár tovább bővülhet.
2021. 01. 18. 14:15

Épül az Újpest pályája, közel a hazatérés - képk

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 17. 20:25

RKSK: többen is távoztak

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 18. 12:20

Meccsdömping az M4 Sporton: rekorddal indítja az évet a csatorna

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 18. 11:59

Bemutatkozik a DVTK vezetőedzője – élő közvetítés

Online sajtótájékoztatót tartanak a diósgyőriek.
2021. 01. 17. 21:34

Loki-Szpari: a 3. igazolás gólt szerzett, a 4. bemutatkozott - videók

Norvégiából érkezett vissza Magyarországra.
2021. 01. 17. 10:47

DEAC: érkezők után távozók

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 17. 13:19

Kecskemét: jöttek a Csaba ellen a fiatalok - reakció

Az első meccs tapasztalatai.
2021. 01. 17. 11:48

Hatvan: hét távozó, négy próbajátékos

Hivatalos bejelentések.
2021. 01. 18. 11:26

Kisvárda: újabb kölcsönadás

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 18. 10:59

Bernd Storck és a jó út – reakció

A műfű és a rendes fű közötti különbség.
2021. 01. 18. 10:46

Budafok: megerősítették a Vidi-játékos érkezését

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 18. 06:58

Törökország: világbajnok csapattársat kap Szalai Attila

Méghozzá Angliából.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC52
2Jászberényi FC48
3Füzesgyarmati SK37
4BVSC-Zugló37
5Sényő-Carnifex FC34
6Eger SE33
7BSE32
8Kisvárda Master Good II.31
9Termálfürdő Tiszaújváros30
10Tiszafüredi VSE27
11DVSC II.25
12Ceglédi VSE24
13DVTK II.23
14FC Hatvan20
15Putnok FC19
16SBTC Kft.19
17Tállya KSE18
18Sajóbábonyi VSE17
19Gyöngyösi AK16
20Mezőkövesd Zsóry FC II.12
TABELLA - KÖZÉP
1Kecskeméti TE50
2Ferencvárosi TC II.42
3Iváncsa KSE42
4FC Dabas41
5ESMTK35
6Budapest Honvéd-MFA II.34
7HR-Rent Kozármisleny32
8Újpest FC II.31
9Taksony SE30
10Paksi FC II.30
11Dabas-Gyón FC28
12Monor27
13Dunaújváros26
14Körösladányi MSK25
15Vác FC25
16Hódmezővásárhelyi FC23
17Rákosmente FC19
18Szekszárdi UFC19
19Szegedi VSE13
20Majosi SE4
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE51
2Credobus Mosonmagyaróvár45
3Lipót Pékség SE41
4VLS Veszprém39
5Érdi VSE37
6SC Sopron36
7FC Nagykanizsa35
8Tatabányai SC32
9Komárom VSE30
10Bicskei TC30
11MOL Fehérvár FC II.28
12ZTE FC II.26
13Puskás Akadémia FC II.25
14Balatonfüredi FC25
15Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő24
16Pápai Perutz FC23
17BKV Előre22
18Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak15
19THSE-Szabadkikötő13
20Nagyatádi FC6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!