Újpest: több volt a pozitívum - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Újpest: több volt a pozitívum

Simon Zoltán - 2020. December 30. Wednesday 08:47
A vezetőedző értékelt.
AZ ÚJPEST KÖZLEMÉNYÉT VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL KÖZÖLJÜK:
 
"Véget ért a 2020-as esztendő második csapatunk számára, lezárult az NB3 idei kiírásának találkozói. Mindent számba vetve nem vallottak kudarcot fiataljaink, az elvártaknak megfelelően teljesítettek a pályán, így stabil középcsapatként fejezték be a szezont a 8. helyen, pár pont lemaradásra az 5. helytől a 20 együttesből álló mezőnyben. A rúgott gólok száma (38) magáért beszél, ebben az élbolyhoz tartozunk, és a gárda erősségét mutatja, hogy elég „testvériesen” osztozkodnak a találtokon, hiszen 15(!) futballistánk is feliratkozott a mesterlövészek ranglistájára. Sajnos volt egy-két váratlan pontvesztésünk, de hál’ Istennek a másik oldal, a bravúr is érkezett, nem is egyszer, „papíron” nálunk erősebb keret otthonából is sikerült elhoznunk a három pontot, mint például legutóbb Iváncsán.
 
Erről a meccsről, illetve a teljes szezonról kérdeztük Mundi Viktort, a második gárda vezetőedzőjét, hogy ő hogyan értékeli ezt az elmúlt pár hónapot:
 
„Az utolsó találkozónkon Iváncsa ellen végre megjött az, amit vártunk az egész őszi idényben, mert szerintem ott nyerni, ilyen magabiztosan, az mindenféleképpen bravúr volt. Nem a véletlen műve volt ez, már hetek óta jó formában játszott a csapat. Teljesen megérdemelten nyertünk, de el kell mondanom, hogy természetesen az ellenfélnek is voltak lehetőségei, de bizonyos periódusokban minden tekintetben feléjük tudtunk nőni, és jónéhány akciót vezetve győztünk. Mivel a BLSZ bajnokságba már szerepelt ez a gárda, annyira nem volt új a srácoknak a felnőtt futball, viszont azt tudtuk, hogy amíg az alacsonyabb osztályban 3-4 komoly mérkőzésünk volt egy félév alatt, addig itt az összes bajnokin kemény megmérettetésnek lesznek kitéve a fiúk. Ehhez azt gondolom, hogy egészen jól alkalmazkodtunk és ez semmilyen problémát nem okozott a bajnokság során. A célkitűzésünk az volt, hogy egy stabil, de egy agresszív letámadásos futballal rukkoljunk elő. Ha rúgott gólok számát tekintjük, akkor a 3. legtöbb találatot mi szereztük a Közép csoportban, úgyhogy ezt a feladatot maximálisan teljesítettük, annak ellenére, hogy menet közben azért voltak nehézségeink. Kifejezett kérés volt, hogy minél gyorsabban vezessük a támadásokat, ezért gyakran kinyílt a védekezésünk, ezt az ellenfelek ki is tudták használni. Ami egy kicsit eltért a tervezettől, hogy bár Mucsányi Márk profi szerződést kapott, és van még olyan, aki vélhetően a közeljövőben ugyanígy kap ajánlatot, az első osztályba nem nagyon tudtak bemutatkozni futballistáink, márpedig ez mindennél fontosabb lenne. Úgyhogy ezen a fronton csak részsikereket értünk, ennek a jobb eredményességért dolgozunk tovább, hogy minél többen legyenek alkalmasak erre a feladatra. Csapatként nagyon sokat fejlődtünk, de egyénileg is többen mutattak előre lépéseket. Ennek az együttesnek van egy gerince, a meghatározó játékosaink egy bizonyos szintet, egy jó átlagot már hétről hétre le tudnak hozni. Vannak, akiknél viszont nagyobb fejlődés mutatkozott, gondolok itt Nagy Zsomborra belső védő pozícióban, aki új volt nálunk, vagy Kovács Dominik is a védelemből, jobb hátvéd pozícióból 4 gólt szerezve, a hiányosságait kiküszöbölve egyre stabilabb és érettebb játékot produkált. Illetve meg kell még említenem Fehér Csanádot, akit szintén Kecskemétről igazoltunk a nyáron, és 2002-es létére stabil kezdő lett, tehát ott is komoly fejlődés volt észrevehető. A csapat esze a középpályán Ferkel Ádám is nagyszerű szezont produkált, és ne feledkezzünk el Kálnoki-Kis Zsombort is, akit az utolsó 7 meccsünkre sajnos elveszítettünk, de egészen addig szépen követhető volt az előre haladás a teljesítményében.”
LEGFRISSEBB HÍREK
2023. 01. 26. 17:29

FTC: ellentmondásos hírek a ghánai kiszemeltről

750 ezer euró becsülik a futballista értékét.
2023. 01. 26. 17:10

100 éve született az Aranycsapat legendás védője

Emlékévet szerveznek ennek apropóján.
2023. 01. 26. 17:01

Puskás Akadémia: a Ferencvárost is utolérné Nagy Zsolt - reakció

Terveiről is beszélt a magyar válogatott futballista.
2023. 01. 26. 16:27

Honvéd: a sportigazgató reagált a Szappanosról szóló pletykákra

Az is kiderült, miért nem érkezett új játékos.
2023. 01. 25. 20:44

A Szparinál folytatja az MTK játékosa, igazolt a Pécs, az Ajka és az Óvár is

Nagy volt a mozgás szerdán.
2023. 01. 24. 19:15

Ajka: az MTK-tól érkezhet 18 éves támadó

Jelenleg próbajátékon szerepel.
2023. 01. 25. 21:13

Tiszafüred: a Parmánál is nevelkedő játékos érkezett

Két igazolást is bejelentettek.
2023. 01. 24. 17:54

Putnok: az FTC-ben is megfordult védő érkezett - reakció

Nem lesz ismeretlen neki a közeg.
2023. 01. 26. 15:33

Kölcsönadhatja 20 éves védőjét a ZTE

A szlovén másodosztályban érdekelt csapathoz került.
2023. 01. 26. 14:43

Szerződéshosszabbításról számolt be a Mezőkövesd

Voltak külföldi ajánlatai is a játékosnak.
2023. 01. 23. 21:06

Visszavonult a DVTK tehetsége, hosszabbított az MTK alapembere

Mindössze 20 évesen döntött így a diósgyőriek fiatalja.
2023. 01. 22. 21:13

Eldőlt a Szeged kapusának sorsa - reakció

Alapember lett az ősz második felében.
2023. 01. 23. 21:17

Kerület: 22 évesen visszavonul a korábbi U17-es válogatott csapatkapitány

Nyilatkozott is arról, miért döntött így.
2023. 01. 22. 22:44

Két érkezőt is bejelentett a Hódmezővásárhely

Csatárt és védőt igazoltak.
2023. 01. 26. 12:11

Tíz év után újra összecsap Csehországgal a magyar válogatott

Marco Rossi elemezte az ellenfelet.
2023. 01. 26. 11:22

Paksra igazolt a Puskás Akadémia támadója - reakciók

Három és fél évre szóló szerződést kötöttek vele.
2023. 01. 26. 10:36

FTC: Laidouni újabb lépést tehet a klubváltás felé

Orvosi vizsgálat várhat rá Németországban.
2023. 01. 26. 09:54

Bundesliga: az edzője is kiemelte Schäfer visszatérését - reakció

Hosszú szünet után játszhatott újra a bajnokságban.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló52
2Putnok FC39
3DVSC II.35
4Körösladányi MSK34
5DEAC33
6Karcagi SE33
7BKV Előre32
8Facultas-Tiszafüredi VSE31
9Aqua-General Hajdúszoboszló30
10Vasas FC II.28
11Pénzügyőr SE28
12Füzesgyarmati SK28
13FC Hatvan26
14Eger SE24
15DVTK II.24
16Kisvárda Master Good II.24
17Sényő-Carnifex FC20
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros15
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE47
2Hódmezővásárhelyi FC42
3ESMTK41
4Dunaújváros39
5Újpest FC II.35
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.27
9Paksi FC II.25
10PTE-PEAC24
11Meton-FC Dabas SE22
12Ceglédi VSE20
13Majosi SE20
14Ferencvárosi TC II.18
15Monor18
16Kecskeméti TE II.17
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC49
2Practical VLS Veszprém46
3FC Nagykanizsa44
4Puskás Akadémia FC II.38
5III. Kerületi TVE36
6Érdi VSE35
7ETO Akadémia35
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs30
10Bicskei TC29
11MOL Fehérvár FC II.28
12Balatonfüredi FC27
13Komárom VSE26
14Gyirmót FC Győr II.26
15Kelen SC23
16ZTE FC II.20
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!