Újpest: teljesen új csapat épült - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Újpest: teljesen új csapat épült

Nagy Benjámin - 2021. November 12. Friday 12:32
A vezetőedző nyilatkozott.
Kép forrása: ujpestfc.hu

 

AZ ÚJPEST JELENTÉSE:

 

"Az őszi hajrához érkezett második csapatunk az NB III-ban, még 4 fordulót rendeznek meg a 2021-es évben december elejéig. Amikor indult a bajnokság, akkor abban biztosak lehetünk, hogy az új besorolás miatt, azaz azzal, hogy a Keleti csoportba kerültünk, több utazás vár fiatal labdarugóinkra, ellenben a csapatokat kevésbé ismertük, fel kellett őket térképezni. Mundi Viktort, a srácok vezetőedzőjét kértük meg, hogy néhány mondatban foglalja össze tapasztalatait:  

 

„A Keleti csoport teljesen más, mint tavaly a Közép csoport volt. Mást játszanak az együttesek, sokkal brusztosabb, keményebb, sok párharcra alapuló mérkőzések vannak, de a fejlődésünknek ez még kifejezetten jó is. Erre a szezonra egy teljesen új csapatot kellett építenünk, ezért összeségében elégedett vagyok az eddigi teljesítménnyel. Ha a számszerű eredményt nézzük, akkor van némi hiányérzetem, mert azért szerepelhetnénk jobban is, lehetne több pontunk. De amikor kifejezetten eredményre játszunk, célfutballt akarunk csinálni, akkor általában sikeresek vagyunk. Itt gondolok a Kazincbarcika, a Békéscsaba vagy a DEAC elleni idegenbeli bajnokikra, ezeken mélyen visszazárva védekeztünk és egy zárt játékból kontráztunk, ami mind a három összecsapáson jól működött. Amikor nyíltak vagyunk és dominálni szeretnénk, és a filozófiánk azért ez, akkor abba még csúszik hiba. A labdaváltásokba sokszor nem úgy megyünk bele, tehát nem tudunk olyan gyorsan visszarendeződni, mint ahogy kéne. De azon dolgozunk, hogy a mi stílusunk szerint tudjunk játszani, tehát egy kezdeményező, támadó futballt, de úgy, hogy közben hátul se nyíljunk ki. Ami örömteli, az mindenképpen a fiatalok munkája, nagyon szépen fejlődnek. A cél továbbra is a biztos bennmaradás, hogy minél előbb bebiztosítsuk jövőre is az NB III-as tagságunkat, de úgy gondolom, hogy a középmezőnyben végezhetünk már most a forduláskor is. Ami még fontos lehet, hogy kétszer is helyszíncserével idegenben léptünk pályára, így több hazai meccs vár ránk 2022-ben. Ezért bízom benne, hogy a tavaszi szezon már eredményekben is sokkal jobb lesz, mint a mostani.” 

 

Második együttesünk legközelebb tétmérkőzésen vasárnap, november 14-én 11 órakor fut ki a gyepre a Szusza Ferenc Stadionban, ellenfelük pedig a tabellán jelenleg második BKV Előre lesz."

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!