Újpest-Loki: óriási csalódás - reakció - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Újpest-Loki: óriási csalódás - reakció

Nagy Benjámin - 2021. September 06. Monday 18:43
Keresi az okokat a vezetőedző.
Kép forrása: ujpestfc.hu

 

AZ ÚJPEST JELENTÉSE:

 

"A hétvégén az OTP Bank Liga szünete miatt a Szusza Ferenc Stadionban lépett pályára második csapatunk. Nem indult jól számunkra ez a bajnoki, egy félpályánál elveszített labdából indított támadást ellenfelünk, két passz után Maruscsák már a kapuig rohanhatott, és egy az egyben Tomori Zoltán eszén is túljárt, így a 3. percben máris vezetést szereztek a debreceniek. Ezután sem nagyon találtuk a fonalat, és a félidő derekára már kétgólos volt a hátrányunk, nemsokra rá pedig már harmadszor vehettük ki saját hálónkból a játékszert. Nem is várta meg a taktikai változtatással még a szünetet sem Mundi Viktor, de ez se hozta meg a várva várt eredményt.

 

A második 45 perc kiegyenlítettebb játékot hozott, de nem sokszor tudtunk eljutni a DVSC tizenhatosáig, igaz ők sem jelentettek már annyi veszélyt a mi kapunkra. Szépítő gólunkat az első csapathoz tartozó Fernando Viana szerezte, aki később még duplázhatott is volna, de akkor már nem célzott elég pontosan, így maradt a 3-1-es végeredmény vendégeink javára.

 

Mundi Viktor, a srácok vezetőedzője így nyilatkozott az összecsapás után:


„Óriási csalódás volt a mérkőzés, mind játékban, mind mentálisan nagyon gyengén teljesítettünk. Keressük az okokat, hogy ez miért történhetett meg. Kifogásokat lehetne találni, hogy korán hátrányba kerültünk, nagyon hamar 2-0 volt, ettől függetlenül a mi játékunkat, amit mi szeretnénk csinálni azt abszolút nem tudtuk hozni. Az első félidő végére váltottunk, egy direkt focira, egy felívelős futballra álltunk át, mert nem volt bennünk semmi ma. Mentálisan a második játékrészre egy kicsit felépültünk, de igazán a csapat nem hitte el, hogy akár döntetlenre vissza lehet jönni vagy győzni is lehet ezen a találkozón. A meccs képe alapján ez nem is volt benne, tehát ellenfelünk teljesen megérdemelten nyert, mondhatom azt, hogy a futball minden elemében felülmúltak ma minket.”


 

NB III. Keleti csoport 6. forduló

Újpest FC II. – DVSC II. 1-3


Gólszerzők: Fernando Viana 73’, illetve Maruscsák Jan 3’, Sármány Kristóf 24’, Mező Péter 33’

Tomori Zoltán – Kovács Dominik (Szabó Bence 88’) – Eckl Patrick – Benyó Imre – Varga György (Lukáts Ákos 63’) – Fernando Viana – Szűcs Áron – Máté Zsolt – Radosevic Ognjen (Kenyeres Máté 36’) –Kálnoki-Kis Zsombor – Bíró Márk (Nagy Zsolt 46’)

 

A bajnokság állása: 1. BKV Előre 18 pont, 2. DEAC 16 pont, 3. Kolorcity Kazincbarcika SC 16 pont… 10. Újpest FC II. 7 pont

 

A következő fordulóban a Füzesgyarmati SK ellen a Lázár Gyula Városi Sporttelepen lép pályára második csapatunk vasárnap, azaz szeptember 12-én 16 órától!"

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 09. 23:24

FTC-Qarabaq: érzelmek nélkül - vezetőedzői reakciók

Még ha a számok esetleg mást is sugallnak...
2022. 08. 09. 23:15

Megvan az FTC következő ellenfele

Kettős győzelemmel jutott tovább.
2022. 08. 09. 22:41

BL: alulmúlta önmagát az FTC – őszinte reakciók

Két magyar játékos értékelt.
2022. 08. 09. 21:54

BL: véget ért az FTC álma ebben a sorozatban

Megbosszulta magát a meccs eleji hibasorozat.
2022. 08. 09. 19:39

Leendő ellenfele volt játékosát igazolta le a Gyirmót

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 09. 13:49

Nézőszámok: a Diósgyőr meccsén voltak a legtöbben

A hétvége adatai.
2022. 08. 09. 17:45

Továbbra is remekel a Majos - reakció

Nem változtak a célok.
2022. 08. 09. 13:21

Szárnyal a BVSC Urbán Flórián kezei alatt

Tizenöt gólt rúgtak három találkozón.
2022. 08. 09. 20:44

KL: bizakodik a Vidi 9 lőtt gól után

Az FTC elleni rangadó is téma már.
2022. 08. 09. 19:20

Lengyelországból igazolt magyar csatárt a Kisvárda - reakció

Először szerepel majd az NB I-ben.
2022. 08. 09. 12:21

DVTK-Soroksár: elkerülhető gólok, példaértékű hozzáállás - reakciók

Értékeltek a vezetőedzők.
2022. 08. 08. 22:21

Döbbenetes, amit a DVTK eddig produkál

Lipcsei Péterék tovább szárnyalnak.
2022. 08. 08. 19:23

Teljesen hitehagyott lett Horváth Ferencék ellen ifj. Albert Flórián csapata

Potyogtak a gólok.
2022. 08. 08. 14:05

Magyar Kupa: tizenkét harmadosztályú csapat vérzett el

Nem adták olcsón a bőrüket a "kicsik".
2022. 08. 09. 17:21

Leipzig: kapós, fiatal támadó érkezett

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 09. 17:10

FTC-Qarabag: korábban nyitnak a kapuk, programok várják a drukkereket

Fontos szurkolói információk.
2022. 08. 09. 16:48

Kézzel-lábbal küzdenek az angolok a magyar válogatott védőért

Újabb ajánlatot tesznek.
2022. 08. 09. 16:17

Váratlan helyre kerülhet a Torino magyar tehetsége - sajtóhír

Eldőlhet a sorsa.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló6
2Kisvárda Master Good II.6
3Putnok FC6
4BKV Előre6
5FC Hatvan4
6Aqua-General Hajdúszoboszló4
7DVTK II.3
8Facultas-Tiszafüredi VSE3
9DEAC3
10Körösladányi MSK3
11Pénzügyőr SE3
12DVSC II.3
13Füzesgyarmati SK3
14Vasas FC II.1
15Karcagi SE1
16Jászberényi FC1
17Sényő-Carnifex FC1
18Termálfürdő FC Tiszaújváros0
19Békéscsaba 1912 Előre II.0
20Eger SE0
TABELLA - KÖZÉP
1Hódmezővásárhelyi FC6
2Iváncsa KSE6
3Majosi SE6
4Dunaújváros4
5Budapest Honvéd-MFA II.4
6Makó FC4
7PTE-PEAC3
8Balassagyarmati VSE3
9Ferencvárosi TC II.3
10Szolnoki MÁV FC3
11Meton-FC Dabas SE3
12ESMTK3
13Szekszárdi UFC3
14Ceglédi VSE3
15Paksi FC II.2
16Bánk-Dalnoki LA1
17Monor0
18MTK Budapest II.0
19Újpest FC II.0
20Kecskeméti TE II.0
TABELLA - NYUGAT
1ETO Akadémia6
2Practical VLS Veszprém6
3Kelen SC6
4Érdi VSE6
5Gyirmót FC Győr II.4
6Puskás Akadémia FC II.4
7ZTE FC II.4
8Budaörs3
9MOL Fehérvár FC II.3
10Tatabányai SC3
11FC Nagykanizsa3
12Technoroll Teskánd KSE3
13Komárom VSE1
14Bicskei TC1
15III. Kerületi TVE1
16Móri SE1
17Zsámbéki SK1
18Csornai SE0
19Kaposvári Rákóczi FC0
20Balatonfüredi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!