Újpest: kegyetlen kiütés a Békéscsabától - reakció - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Újpest: kegyetlen kiütés a Békéscsabától - reakció

Juhász Gergely - 2022. March 03. Thursday 15:39
Potyogtak a gólok a meccsen.
Kép forrása: ujpestfc.hu
AZ ÚJPEST BESZÁMOLÓJA:
 
,,Tavaszias napsütés, néha feltámadó szél, de igazi fociidő fogadta a Tábor utcában vasárnap a fiatalokkal teletűzdelt második csapatunkat és vendégét, a Békéscsaba 1912 Előre második együttesét, valamint természetesen a helyszínre kilátogató szurkolókat. Nem sokat teketóriáztak a fiúk, rögtön nagy elánnal estek egymásnak, mi pedig már az első negyedóra végén egy szöglet után örülhettünk Fehér Csanád találatának. Az összecsapás első félidejének utolsó harmadában aztán felpörögtek az események, két gyors bal oldali támadással zavarták meg védelmünket, ezzel a maguk javára fordítva az állást, de még a hármas sípszó előtt Kenyeres révén sikerült kiegyenlítenünk, így 2-2-vel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.
 
A második 45 percben egy teljesen más képet festett a találkozó, nekünk nem nagyon jött össze semmi, főleg támadásban, a békéscsabaiaknak azonban majdnem minden helyzete góllal végződött. Előbb egy távoli szabadrúgás talált utat kapunkba, majd egy gyors támadás végén lőtték ki a hosszút, később egy tizenhatoson belüli szabálytalanságért megítélt büntetőt értékesítettek, míg a lefújás előtt egy szép átlövéssel állították be a végeredményt.
 
A bajnoki végén Mundi Viktor, a srácok vezetőedzője így értékelte a látottakat:
 
„Jól kezdtük a mérkőzést, gólt szereztünk és voltak ígéretes lehetőségeink, amik sajnos kimaradtak. Tulajdonképpen két labdavesztésből kaptunk két gólt, amit még az első félidőben egalizálni tudtunk egy szép támadás végén. Semmi jele nem volt akkor még, hogy ilyen második játékrész elé nézünk. Az ellenfél kegyetlenül kihasználta az egyéni hibáinkat és megérdemelten nyert. Az eredményt természetesen túlzónak találom, de gyakorlatilag az összes helyzetüket gólra tudták váltani, úgyhogy gratulálok az ellenfélnek.”
 
NB III. Keleti csoport 23. forduló
 
Újpest FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-6
 
Gólszerzők: Fehér Csanád 14’, Kenyeres Máté 43’, illetve Pap Szabolcs 31’, 35’, Szabó Zsombor 59’, 80’ (a másodikat büntetőből), Oláh Ákos 76’, Bónus Marcell 91’
 
Hámori Tamás – Kovács Dominik – Eckl Patrik – Szakály Péter – Benyó Imre – Szűcs Áron – Kenyeres Máté (Simon Balázs 85’) – Luca Mack - Tobiás Jarolim (Tóth Ákos 68’) – Fehér Csanád – Kálnoki-Kis Zsombor
 
A következő fordulóban újra hazai környezetben lépnek pályára fiataljaink, az Újpest Labdarugó Sportcentrumában fogadják a Tiszafüredi VSE együttesét március 6-án, vasárnap 11 órától."
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!