nb1.hu

Újpest: az edző elmondta, mit nem lehet csinálni – reakció

Felemás érzései voltak.

AZ NB III KELETI CSOPORTJÁBAN 12. HELYEN ÁLLÓ ÚJPEST II BESZÁMOLÓJA:
 
"Jól kezdtük ezt a bajnokit, egy szép támadás végén Bíró Márk ívelt át a túloldalra Szakályhoz, aki kapásból továbbította a játékszert a kapu hosszú alsó sarkába. A 18. percben már 2-0 állt az eredményjelző a javunkra, ekkor Kenyeres Máté lőtt óriási gólt jó 17-18 méterről. A félidő további részében is a mi akaratunk érvényesült, de a helyzetek ellenére nem tudtuk növelni az előnyünket a szünetig, így maradt a kétgólos különbség a 15 perces pihenőre.
 
A második játékrész már nem volt olyan intenzív, mint az első 45 perc, inkább a középpályán folyt a játék, nem igazán kerültek veszélybe a kapuk. Ehhez a képest később mégis több gól született, mint az első félidőben. A 78. percben Kálnoki-Kis révén elhúztunk már 3-0-ra is, de két perccel később egy szöglet után ítélt büntetőt a játékvezető, amit a vendégek 26-os számú futballistája értékesített is, hiába érezte Tomor Zoltán, hogy merre fogja rúgni a büntetőt Szabó Viktor. Ettől újra lendületbe kerültek a sárga-kékek, ami egy gyorsan elvégzett sarokrúgás újabb gólban bontakozott ki. Ezt az MLSZ hivatalos honlapján, azaz a jegyzőkönyvben Szabó második találataként jegyzik, de sokszori visszanézés alapján, inkább saját labdarúgónk fejéről került a hálóba a labda. A lefújásig aztán már nem változott az eredmény, így végül 3-2-es győzelemmel abszolváltuk ezt a találkozót.
 

Az összecsapás után a srácok vezetőedzője, Mundi Viktor így értékelte a látottakat:
 
„Az első félidőben véleményem szerint jól játszott a csapat, több lehetőséget is kialakítottunk, többször kerültünk az ellenfél védelme mögé, és két szép góllal megnyugtató előnyre tettünk szert. Ebben a periódusban az tiszafüredieknek egy veszélyes támadása volt, ekkor Tomori Zoli bravúrral védett. A második játékrészben visszább zártunk, mélyebben védekeztünk. Igazából nagyon kevés helyzet adódott, ettől függetlenül tudtuk növelni az előnyünket. Utána viszont sajnos két fegyelmezetlenségből ránk jöttek és végén foggal-körömmel védekeztünk, hogy meglegyen a győzelem, ami végül sikerült. Tanulságos mérkőzés volt, ismét bebizonyosodott, hogy a teljes 90 perc folyamán koncentráltan kell futballozni, mert, ha nem, az megbosszulja magát. A három pontnak örülni kell, de ilyet nem lehet, nem szabad csinálni a végén.”
 
NB III. Keleti csoport 24. forduló
Újpest FC II. – Tiszafüredi VSE 3-2
Gólszerzők: Szakály Péter 7’, Kenyeres Máté 18’, Kálnoki-Kis Zsombor 78’, illetve Szabó Viktor 80’ (bü), 84’
Újpest: Tomori Zoltán – Eckl Patrik – Szakály Péter – Benyó Imre (Hajdi Péter 80’) – Szűcs Áron – Kenyeres Máté (Tobiás Jarolim 41’) – Kálnoki-Kis Zsombor (Lukáts Ákos 80’) – Luca Mack (Place Milan Edhil 62’) – Fehér Csanád – Bíró Márk – Abdoulaye Yahaya (Horváth Balázs 80’) 
TVSE: Tajti B. – Háda, Vincze, Mészáros N., Tomola (Illés, 57.) – Mácsai (Ábel, 74.), Bódis (Kertész, 64.), Barzsó – Bojtos (Barna B., 57.), Szabó V., Skulka (Barna V., 46.).  
 
A következő fordulóban, ahogyan az első csapat is, Debrecenbe utaznak fiataljaink, ők vasárnap, március 13-án 14 órától lépnek pályára a Nagyerdei Stadionban a DVSC II. ellen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC