Újabb gondokra derült fény Tatabányán - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Újabb gondokra derült fény Tatabányán

Nagy Benjámin - 2017. March 11. Saturday 11:46
Tatabánya - A megye III-as csapatnál is baj van.

 

A Sárvár elleni NB III-as találkozón az FC Tatabánya tíz emberrel szeretett volna kiállni, ám mint ismert, az Agóra KFT felé való tartozás miatt nem engedték be a csapat tagjait a stadionba. A tíz játékos között több olyan fiatal is szerepelt, akik a megye háromból újrainduló TFCE (korábban TASK) játékosai voltak, mivel a Tatabánya FC ki volt zárva az átigazolásokból - írja a rangado.hu.

 

Fellebbez a legendás csapat az MLSZ kizárása ellen - NB3.hu

 

A fiatal játékosok úgy döntöttek, hogy a karrierjük építését teszik az előtérbe, miután a megye hármas csapat szinte minden héten tíz gólokkal nyert az amatőr csapatok ellen. A játékosok döntése megrázta a TFCE vezetését, és a kefoci.hu exkluzív információi szerint csúnya körülmények között ki is vágták az említett játékosokat, miután bejelentették, hogy az NB III-as csapatnál szeretnének szerepelni. A két csapat között egyértelmű az ellentét, hiszen több tízmillió forintról van szó, amit elbukhat a TFCE, még ha ezt cáfolták is. A Tatabánya FC-t azóta hivatalosan is kizárta az MLSZ, azonban a KFT fellebbezést adott be, így tehát még nem zárult le az ügy. A kerethez tartozó tíz ember Győrben készül az új olasz vezetőedzővel. A kefoci.hu azt is megtudta, hogy több olyan fiatal van, aki ugyancsak szívesen csatlakozott volna az NB III-as klubhoz, ám ezen okok miatt nem mertek. A két klub, és a város közti huzavona tehát egyelőre nem zárult le.

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!