nb1.hu

Újabb fontos láncszem távozik a listavezetőtől

Ötödik játékosa hagyja el a keleti éllovast.

 

A Keleti csoportot vezető Füzesgyarmat közleménye:

 

"Két és fél éves gyarmati szerepvállalás után távozik csapatunk középcsatára, Popescu Gheorghe Robert. A hírt maga a 29 éves támadó jelentette be, aki hazatér Romániába és a zuhanyhíradó szerint Kinczel Ervin klubtársa lehet a zilahi harmadik ligás együttesben.

 

Az Ózd kizárása miatt is változhat a játékoskeret az éllovasnál

 

 

– Kiváló döntést hoztam, amikor Cigándról ide igazoltam, hiszen nagyon jó közösségbe kerültem. Mindvégig remekül éreztem magam itt, a szurkolókkal is baráti viszonyt ápoltam – mondta el a Popi becenévre hallgató játékos. A csúcséket játszó támadó a Gyarmaton töltött időszakban 48 bajnoki és 3 kupamérkőzésen lépett pályára, ezeken 17 gól tett a közösbe és nagy szerepe volt a csapatunk felemelkedésében. – Két és fél év után sajnálom itt hagyni Gyarmatot, de sok szerencsét kívánok a srácoknak a kitűzött célok eléréséhez! – tette hozzá. – Valamiért nem úgy ment ősszel a játék, ahogyan azt magamtól elvárnám, ezért új kihívások után nézek. Nagyváradi vagyok, szeretném otthon tölteni a tavaszi idényt valamelyik közeli csapatban, azután majd meglátjuk mit hoz a jövő.

 

Élő közvetítés az átigazolásokról – karácsonykor sem állt le teljesen a piac – NB1.hu

 

Popi, köszönjük a klubért tett fáradozásaidat, és sok sikert kívánnunk a további pályafutásodhoz!"

 

Popescu Bajnók Imre, Villand Róbert, Lukács Zsombor Csongor és Karacs Péter után az ötödik játékos, aki távozik Füzesgyarmatról a téli átigazolási időszakban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC