Újabb edzőváltás: távozott az Újpest egykori játékosa - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Újabb edzőváltás: távozott az Újpest egykori játékosa

Bíró Ádám - 2019. december 23. hétfõ 09:32
A második csapatnál is változás történt.
A Dabas a hetedik helyről várhatja a folytatást az NB III Közép csoportjában. A Pest megyei együttes 17 forduló alatt 23 pontot szerzett Erős Károly irányításával. A vezetőség egy rövid közleményben arról tájékoztatja a drukkereket, hogy a tavasznak már Szabó Istvánnal vág neki az alakulat. Nem csak az első, hanem a második csapatnál is változás történt. Íme a dabasiak közleménye:
 
"Mindkét felnőtt csapatunk életében lezárult egy korszak.
 
Az FC Dabas NB III-as keretének szakmai munkáját ezentúl Erős Károly helyett Szabó István fogja majd irányítani. Az FC Dabas II élén szintén változást kell bejelentenünk. Riesz Péter helyett azzal az Iszák Gáborral kezdi majd meg a kettes csapat a téli felkészülési munkát, aki játékosként egykoron már a klub szolgálatában állt.
 
A szakmai stábokkal kapcsolatos további hivatalos információkat a klub a jövő év elején teszi majd közzé."
 

Élő közvetítés az átigazolásokról - Feczkó átigazolási tervekről nyilatkozott - NB1.hu

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 01. 26. 18:01

Kapust igazolhatnak a fehérváriak

Remek adottságokkal rendelkezik a fiatal hálóőr.
2020. 01. 26. 16:09

MOL Fehérvár: Zsóri NB II-es csapatban is bizonyíthat

Már edzőmeccsen is lehetőséget kapott.
2020. 01. 26. 15:39

ZTE-DVTK: komoly bírói baki - videó

A Diósgyőr ezt is átvészelte.
2020. 01. 26. 14:36

Edzőmeccsel zárta a hetet a Fradi

A zöld-fehérek NB II-es csapattal találkoztak.
2020. 01. 26. 12:46

Szurkolói ankét: kiderült, mekkora a Hali költségvetése

Megnyugtatta a drukkereket az ügyvezető.
2020. 01. 25. 20:42

3 csapat játszott 4 meccset - beszámoló

Szlovák, bolgár és orosz csapat ellen teszteltek.
2020. 01. 26. 17:10

Gyöngyös: az új edző megnevezte a szakmai stáb tagjait

A keret kialakítása is zajlik.
2020. 01. 26. 12:10

Román válogatottal bővült a listavezető szakmai stábja

A Fradiban és az Újpestben is játszott.
2020. 01. 26. 13:14

MOL Fehérvár-Honvéd: friss hírek a fehérvári sérültekről

Ketten is kidőltek a sorból.
2020. 01. 26. 11:38

FTC-Paks: Böde Dániel komoly kritikája - videó

Nem sikerült jól a paksiak rajtja.
2020. 01. 25. 14:35

A csapatkapitány elárulta: óriási harc lesz az MTK-nál

5-0-s vereségről is beszélt.
2020. 01. 25. 10:34

Már 16 éve: Fehér Miklósra emlékezett az ETO – képek

A fiú, aki győzni akart.
2020. 01. 26. 11:02

Kozármisleny: próbajátékosok és sok távozó - videó

Jelentős átalakulás várható.
2020. 01. 25. 17:52

Nagy harcra készülnek Szentlőrincen a bajnoki címért

Fiatalok szerezték az év első góljait.
2020. 01. 26. 10:31

A forduló nézőszámai: újra a Fradi meccse lendített az átlagon

Sokan látták Böde visszatérését.
2020. 01. 26. 09:51

DVSC-Újpest: diósgyőri-kedvencek nyomában

Piros lappal kezdett a Feczesin-utód.
2020. 01. 26. 08:18

Vidi-Honvéd: befolyásolják a végső sorrendet a sérülések?

Újak, visszatérők, sérülések és a kérdések tárháza.
2020. 01. 26. 05:51

Vasárnapi foci: képernyőn a római derbi

Topligák minden mennyiségben.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Füzesgyarmat40
2DEAC38
3Ceglédi VSE31
4Sényő-Carnifex FC30
5ESMTK30
6Jászberényi FC29
7Termálfürdő Tiszaújváros27
8BSE25
9Putnok FC22
10Eger SE20
11Tállya KSE19
12Gyöngyösi AK19
13DVSC II15
14Ózdi Kohász SC11
15FC Hatvan9
16DVTK II8
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC44
2Szentlőrinc SE40
3Monor32
4Iváncsa KSE31
5HR-Rent Kozármisleny27
6Dunaújváros24
7Rákosmente KSK22
8Dabas-Gyón FC22
9Budapest Honvéd-MFA II21
10FC Dabas20
11Kecskeméti TE19
12Szekszárdi UFC18
13THSE-Szabadkikötő15
14Taksony SE GP Solar14
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE39
2III. Ker TVE35
3Lipót Pékség SE33
4Pápai Perutz FC29
5Ménfőcsanak ESK28
6FC Nagykanizsa26
7Komárom VSE23
8Credobus Mosonmagyaróvár22
9Bicskei TC21
10VLS Veszprém20
11BKV Előre20
12Puskás Akadémia FC II18
13Sárvár FC18
14MOL Fehérvár FC II16
15Hévíz SK12
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!