Bíró Ádám - 2021. July 03. Saturday 20:38
Hét gólig jutott a Tiszaújváros, kikapott az Érd.
KAPOSVÁR
"A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián dolgozó Gémesi Csaba lett a felnőtt csapatot működtető Kft. ügyvezetője.
A szakmai stáb mellett a vezetőségben is történt változás, miután a Kaposvár városa átvette, majd a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiára bízta a labdarúgó Kft. működését. Az ügyvezetői posztot a jövőben Gémesi Csaba tölti be, aki több mint egy évtizede dolgozik az utánpótlásban.
– Megtiszteltetésként ért a felkérés, hogy segítsek az akadémia a Kft. közös jövőjének felépítésében – mondta Gémesi Csaba. – Azonnal vállaltam a feladatot, mivel az elmúlt tizenhárom évben több-kevesebb sikerrel próbáltuk már elérni azt az együttműködést. Mint minden kudarc, a mostani kiesés is egy óriási lehetőség az újrakezdésre és az építkezésre. Gazdasági szempontból viszont óriási köszönettel tartozunk az előző tulajdonosnak, hiszen egy tartozás nélküli, jó anyagi helyzetű Kft.-t adott át a városnak, melyet az akadémia visz majd tovább, az önkormányzat támogatásával egy stabil anyagi hátteret biztosítva. Annak külön örülök, hogy az akadémiához köthető szakmai stábot sikerült kialakítani. Nagy Tamás jól ismeri az utánpótlást, s koncepció alapján tudatosan építkezik. Ennek köszönhetően remélem, hogy egyre több saját nevelésű játékos kap majd szerepet a felnőtt csapatban. Az biztos, hogy azonnal nem lesznek meghatározó játékosok, de idővel azzá válhatnak. Egy fiatal, ambiciózus kaposvári csapatot szeretnénk kialakítani."
RKSK
"Noha nemrégiben búcsúzni kényszerültünk Keller Zoltántól, az élet átírta az addigi forgatókönyvet, és legnagyobb örömünkre mindössze egy hét múltán újra magunk között tudhatjuk a fiatal szakembert. Nagy Árpád Iváncsára történő távozását követően megüresedett a vezetőedzői pozíció, ennek betöltéseképpen pedig “Kelóra” esett a szakvezetés választása.
Nem is véletlenül: több, mint egy évtizednyi RKSK-s edzősködésnek köszönhetően jól ismeri a közeget - és egyúttal helybéliként jelentős kerületi kötődéssel is bír -, továbbá az elsőcsapattal sem kell különösebben megismerkednie, hiszen ősszel az utánpótlásbeli feladatok mellett másodedzőként is segítette a felnőttek munkáját. Mindemelletz Ott Márk, Kaplár-Fehér Bence, Olasz Gergő, Ország Olivér, Veress Dusán, Kampó Dávid, Darázs Dániel és Nagy Márk személyében olyan játékosok vannak a keretben, akik már korábban is pallérozódtak az ő kezei alatt, így kellőképpen tisztában van számos labdarúgónk képességeivel.
A vezetőedzői szerepkör mellett UP-vezetőként is számítunk szakértelmére!
Nagyon örülünk Keló gyors visszatérésének és sok sikert kívánunk a továbbiakban!"
MTK II
"Hétfőn kezdte meg a felkészülést, szombat délelőtt pedig már felkészülési mérkőzést játszott a Kanta József vezette második csapatunk, első ellenfelünk az NB III Nyugati csoportjában szereplő Bicske volt.
Helembai jobbról elvégzett szabadrúgása jelentette az első veszélyt a hazaiak kapujára, majd az első félidei ivószünetig főként mezőnyjátékot láthattak a nézők, a kapuk nem forogtak veszélyben. A játékrész második felére azonban megélénkült a mérkőzés, a 27. percben Kovács Mátyás 18 méteres lövésénél közel álltunk a vezetés megszerzéséhez, két percre rá azonban Dencinger góljával a hazaiak kerültek előnybe (1-0).
Clinton, majd Miknyóczki próbálkozott lövéssel, utóbbi egy jó indítás után kevéssel vétette el a jobb alsó sarkot, a 41. percben pedig egyenlítettünk: Guth szép labdaszerzése után Clintont indította a jobb szélen, támadónk betört a tizenhatoson belülre, kicselezte védőjét, majd a jobb alsó sarkoba lőtt (1-1)!
A szünetben teljes sort cserélt vezetőedzőnk, a frissen beállt Balogh Bence lövésénél rögtön nagyot is kellett védenie a hazaiak hálóőrének. A második félidő közepén azonban két büntetőt is kaptak a hazaiak, az elsőt Kürti, a másodikat pedig Németh János értékesítette (3-1).
A 70. perctől ismét magunkhoz vettük az irányítást, szinte folyamatosan a bicskeiek térfelén folyt a játék, a 79. minutumban Fördős fejese kevéssel kerülte el a kapu jobb oldalát. Az utolsó passzokba és a lövésekbe azonban rendre hiba csúszott, így az eredmény a hajrára már nem változott.
NB III-as csapatunk hétfőn folytatja az edzéseket, jövő szombaton, a Kozármisleny ellen pedig már hazai edzőmérkőzésen lépünk pályára. Ezt követően a tervek szerint az ESMTK, a Dabas-Gyón, a Veszprém és a Komárom ellen játszunk még felkészülési meccseket az augusztus elsejei bajnoki rajtig."
Bicskei TC – MTK Budapest II 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Dencinger (29.), Kürti (57.-büntetőből), Németh J. (66.-büntetőből), ill. Clinton (41.)
MTK Budapest II: Varasdi (Paulovicz, 46.) – Guth (Fülöp, 46.), Várkonyi (Sághy, 46.), Juhász B. (Fördős, 46.), Helembai (Hristovski, 46.) - Georgievski (Rimóczi, 46.) – Miknyóczki (Balogh B., 46.), Horváth A. (Holló, 46.), Rohrbeck (Takács K., 46.), Kovács M. (Gyuris, 46.) – Clinton (Plicanic, 46.)
MOSONMAGYARÓVÁR
"Szerdán a MOL Fehérvár második csapatát, szombaton pedig a Komáromot fogadta a Credobus Mosonmagyaróvár. A vezetést ugyan a vendégek szerezték meg, de Tóth László egy bombagóllal egyenlített, majd Nagy Kevin révén fordított az MTE. A második félidőben Szalka Dominik remek passzaiból Boros és Szegő is betalált, így a Credobus Mosonmagyaróvár végül 4-1-re legyőzte a Komáromot.
Varga László együttese legközelebb június 10-én az ETO FC Győr második csapatát fogadja.
Varga László: - Érthetően fáradtan mozogtunk a felkészülés második hetében, de a maximumra kell törekednünk. Ezen az úton haladunk tovább, hogy minél jobb csapattá válhassunk."
Credobus Mosonmagyaróvár – Komárom VSE 4-1 (2-1)
Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Simita, Debreceni, Czingráber, Jasarevic, Tóth L., Tóth M., Horváth K., Nagy K., Illés, Márton. Vezetőedző: Varga László
Csereként pályára lépett: Bénes (kapus), Bohner, D’Urso, Boros, Szegő, Szalka, Bokor.
Gólszerzők: Tóth L., Nagy K., Boros , Szegő
TISZAÚJVÁROS
A mérkőzés a hatályos szabályozás szerint oltással rendelkező nézők előtt került megrendezésre.
A vendég csapat Borsod megyei bajnok volt az előző szezonban, s bár alulmaradt az osztályozón a 60 csapatra történő bővítéssel felkérést kaptak az NB III-ba.
A tiszaújvárosi alakulat hétfőn kezdte meg a felkészülést a jelentősnek nevezhető játékosmozgással a keretében.
A keretből ma 8 fő volt távol, nevezetesen Herceg P., Pap Zs. és Horváth T. sérülés miatt, beteg volt Benke N. és Lehóczki B., távol Tóth Cs., Kundrák M. és Nagy D., eltiltott nem volt.
Az első félidőben lendületes mérkőzést láthattak a nézők, a kapunkra az ellenfél semmilyen veszélyt nem jelentett, viszont a mi oldalunkon több gólhelyzet is kialakult és egy lesgól mellett Bartusz egyszer be is köszönt. Az ellenfél a durva megmozdulásoktól sem riadt vissza, sajnos idő előtt kettőt cserélnünk is kellett sérülés miatt már az első félidőben.
A második játékrészben nem változott a játék képe, a vendégek helyzet nélkül, két büntetőből szereztek gólokat, míg a mi csapatunk rendre vezette a támadásokat és szerezte a gólokat.
Összességében az ellenfél nagyon elfáradt, s a terhelésé jelenleg a főszerep, azt pedig a hadra foghatóak ma megkapták.
Jövő héten szerdán 17:30-tól az ugyancsak új csoporttárs Hajdúszoboszlóval hazai környezetben játszunk."
Termálfürdő FC Tiszaújváros - Hidasnémeti VSC 7:2 (1:0)
Galambvári G., Bocsi P., Mahalek M., Gelsi L., Lőrincz P., Gönczi S., Tóth S., Molnár M., Bussy D., Vitelki B., Bartusz D.
Cserék: Fízer D., Csoszánszki D., Erős T., Kolompár K., Szmicsek L., Gottfried D.
Gól: Bartusz 3, Bussy, Gelsi, Gottfield, +1 öngól
Sérült: Herceg P., Pap Zs., Horváth T.
Beteg: Benke N., Lehóczki B.
Eltiltott: -
Távol: Tóth Cs., Kundrák M., Nagy D.
Próbajátékon: Gottfried Dániel
Érkezett: Bartusz D. (Gyöngyös), Gönczi S. (DVTK), Galambvári G. (Felsőzsolca), Molnár M. (Sényő), Mahalek M. (Putnok), Bocsi P. (Tállya), Nagy D. (Balkány).
Utánpótlásból: Erős T., Szmicsek L., Kolompár K., Fízer D.
Távozott: Lakatos L. (Sényő), Tóth Á. (Cigánd), Kerekes K. (DVSC?), Kristófi S. (KBSC), Márton A. (KBSC), Csernák M. (?), Vincze Á. (Hajdúszoboszló), Vámos Márk. (Sényő), Tóth M. (Sényő)
ÉRD
A szintén harmadosztályú HR-Rent Kozármisleny ellen játszotta második felkészülési mérkőzését az Érdi VSE. A pécsi Várkői Stadionban rendezett találkozón bár az érdiek szereztek vezetést, a Misleny a szünet előtt fordítva nyert 2-1-re.
Limperger Zsolt a Baranya megyei székhelyen rendezett találkozón a Borek – Fürjes, Gubacsi, Csiszár Varga T. – Gera D., Pallagi, Kertész B., Koós – Révész, Kollega kezdő tizenegyet küldte a pályára, melyen Kertész Ferencre, Kalmár Domonkosra és Bozsoki Imrére sem számíthatott.
A mérkőzésen a vezetést bő fél óra játék után Gera Dávid révén ugyan az érdiek szerezték meg, de a szünetre már a Kozármisleny fordulhatott előnnyel, hiszen előbb a 35. percben Kirchner Krisztián, majd a 39.-ben Kovács Barnabás vette be Borek Norbert kapuját és miután a fordulás után nem változott az állás, a Kozármisleny 2-1-re megnyerte az edzőmeccset.
“Látszódott, hogy eléggé belehúztunk, mert fáradtak voltak a játékosok. Ez főleg a második félidőben jött ki. Az elsőben inkább az ellenfelünk dominált, mi kontrára játszottunk, amin próbálunk változtatni, de nem megy egyik napról a másikra. Ettől függetlenül volt három ziccerünk az első félidőben, amiből egyet sikerült értékesítenünk” – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
Az Érdi VSE a tervek szerint harmadik edzőmeccsét július 10-én, várhatóan délelőtt 10 órakor az ugyancsak NB III-as Vác FC vendégeként vívja.
Felkészülési mérkőzés
Pécs: HR-Rent Kozármisleny-Érdi VSE 2-1 (2-1)
Érdi VSE: Borek – Fürjes, Gubacsi, Csiszár, Varga T. – Révész, Gera D., Kertész B., Pallagi – Koós, Kollega
Csereként pályára léptek: Adorján, Kovács B.,
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Kirchner (35. p.), Kovács B. (39. p.), ill. Gera D. (33. p.)