nb1.hu

Új szakvezetővel is tovább száguldana a csikócsapat

Koman Vladimirnek és Németh Krisztiánnak is volt az edzője.

 
Az NB III-ban szereplő Szentlőrinc irányítását a december végén Kecskemétre távozó Gombos Zsolttól, Lóczi István vette át.
 
Lóczi 35 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, volt edző az NB II-ben és az NB III-ban, vezette az U17-es válogatottat is (többek között Németh Krisztiánnal és Koman Vladimirral) nem tervezte, hogy újra a felnőtteknél vállal munkát, nyilatkozta a bama.hu-nak:
 
"Úgy jöttem vissza Baranyába, illetve ehhez a klubhoz nyáron, hogy már nem nagyon akarok felnőttcsapat edzője lenni. Elég volt nekem az elmúlt 35 év feszültsége, nyomása. Ezért az utánpótlásban vállaltam munkát az egyesületnél. Figyeltem közben a felnőttcsapatot, nagyon jól dolgoztak.
Váratlanul ért Kovacsevics úr megkeresése. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy elvállaljam-e a felkérést, de a klub­igazgató mindenképpen házon belül szerette volna megoldani a váltást" – válaszolta a 65 éves tréner.
 
A szakvezető hangsúlyozta nagyon szimpatikus számára az alakulat, mert rendkívül sok, 1999-es, 2000-es, 2001-es születésű játékos alkotja a csapatot.
És az átlagéletkor még inkább csökkenni fog, hiszen a téli felkészülés során újabb három, utánpótláskorú-játékos csatlakozik az eddig is igen fiatal kerethez.
 
"Szeretném ugyanazt a stílust, szakmai koncepciót tovább vinni, ami a klubot évek óta meghatározza, mert az egyezik a szakmai filozófiámmal. Több szerzett gólt szeretnék látni, de az lehet, hogy a kapott gólok rovására megy. Szeretném, ha továbbra is nálunk lenne a labda, szórakoztató, támadó futballt játszanánk."
 
Konkrét célt nem fogalmaztak meg Szentlőrincen, de a rutinos szakember szeretné dobogón tartani a csapatot, és még több lehetőséget adni a fiataloknak.
 
A felkészülést január 20-án kezdi meg az alakulat. Az első találkozóra öt nappal később kerül sor a Balatonlelle ellen, majd a hónap utolsó napján, a Nagykanizsa érkezik. Ezt követően pedig külföldi csapatokkal készül tovább a lőrinci alakulat, egy szlovén, egy horvát csapattal is szerepel a programban, végül pedig március elsején Soroksáron zárnak.
 
Az NB III Közép-csoportjában kiválóan szerepel a Szentlőrinc SE, a Pécs mögött 44 szerzett pontjával a második, 12 győzelem, 4 döntetlen, és csak egy vereség szerepel a nevük mellet, és az egyik legkevesebb gólt is a piros-feketék kapták az osztályban.
 
A március 8-án induló szezont a Dunaújváros ellen kezdi a szentlőrinci csikócsapat.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC