nb1.hu

Új módszerrel készült a hétvégére a Füzesgyarmat

Sérülések nehezítik a csapat dolgát.

A Füzesgyarmat hazai 1-1-es döntetlennel kezdte a tavaszi szezont a Sényő ellen. Az 5. helyen tanyázó csapatnak most nagy szüksége lenne rá, hogy a nagy változásokon átment, és a kiesés ellen küzdő Gyöngyösi AK otthonában megszerezze a három pontot, hiszen azzal a dobogóra léphetne, ha a többi eredmény is kedvezően alakul számukra.
 
A Füzesgyarmat az eddigiektől kissé eltérően készült, új eszköz segítette a csapat munkáját, mellyel úgy gondolják komolyan javíthatják játékuk.
 
– A heti felkészülésünket most először az instant videóelemző rendszer is segítette – kezdte visszatekintését a klub honlapjának az előző hétvégére Boros Tibor szakmai koordinátor. – A Sényő elleni találkozót ennek segítségével alaposan kivesézhettük. A látottak alapján aligha tehetünk szemrehányást önmagunknak a győzelem elmaradásért. A meccs egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy nem járunk rossz úton, és ami különösen fontos, a játékosaink végig az eltervezett szerkezetnek megfelelve, csapatként funkcionálva hozták le a találkozót. Sajnos megvoltak az egyéni hibák, mind a saját, mind az ellenfél kapuja előtt, de a videoprogram nélkül is nyilvánvaló volt számunkra, hogy nem a csapatszerkezetre vonatkozóan kell markánsan előrelépnünk, hanem ezen a területen.
 
Ezek alapján tehát azon dolgozott a csapat, hogy egyszerűsítse játékát, hogy majd a közvetlen riválisok ellen már stabil teljesítményt tudjanak teljesíteni.
 
Boros Tibor ezen felül emlékeztetett, hogy a Gyöngyössel korábban már meggyűlt a bajuk, tavaly vereséget szenvedtek ellenük hazai pályán.
 
–  Nagyon masszív alakulat, amely ellen nehéz játszani, kicsit emlékeztet az NB III-ban eltöltött első féléves időszakunk csapatára. Mindenképpen oda kell figyelnünk a pontrúgásaikra, illetve az ékjátékuk semlegesítésére, támadásban pedig futásra kell kényszerítenünk őket, mert a pozíciós játékban erősek – fogalmazott Boros Tibor, aki hangsúlyozta támadó, domináns focit akarnak játszani Gyöngyösön, és a három pontért utaznak.
 
A szakmai vezető arra is kitért, hogy a stáb legnagyobb gondját a sérült játékosok pótlása jelenti. Kis Szabolcs, Kincze Ervin és Pölöskei Péter hagyott ki a héten edzéseket, játékuk kérdéses.
 
A Gyöngyös vereséggel kezdte az évet a feljutásért harcoló Jászberény ellen.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC