Új elnök irányítja a kiesés ellen küzdő patinás egyletet - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Új elnök irányítja a kiesés ellen küzdő patinás egyletet

Kvanduk Bence - 2019. March 07. Thursday 14:00
Vezető tisztségviselőket választottak.
Íme, a Gyöngyösi AK bejelentése: 
 
"Az egyesület tagsága közgyűlés keretében megválasztotta új vezető tisztségviselőit. Kinevezésre került az új elnök, alelnök, a felügyelő bizottság elnöke, és annak két tagja.
 
Az új tisztségviselők a következők:
 
Elnök - Dr. Weisz Péter
 
Alelnök - Balázs Ernő
 
Elnökségi tagok - Belkovics Béla, Dr. Bujdosó Zoltán, Dr. Dávid Lóránt, Molnár Ferenc, Szilágyi Norbert.
 
A felügyelő bizottság elnöke - Tóth László
 
Tagok - Kozma Zsolt, Tóth Attila.
 
A változások a Cégbíróság felé megküldésre kerültek."
 
Korábban már írtunk róla, hogy komoly ellentétek feszültek az egyesület elnökségében. A már csak korábbi elnök Szekrényes Tamás nyilatkozatban kelt ki a többi tisztségviselő ellen, majd erre részletes választ adott a most is az elnökségben helyet foglaló Belkovics Béla. Úgy néz ki, már csak így tudta a klub feloldani a nézetkülönbséget.
 
– Ahogy az 1906-ban életre hívott jogelőd klub alapító okiratában szerepel, a város érdekeit szolgáló egyletet kell hogy alkosson a Gyöngyösi AK – jelentette ki a heol.hu-nak dr. Weisz Péter. – Az egyesületet ki kell emelni a napi csatározások közül, és magasabb szintre helyezve úgy működtetni, hogy a lehetőségekhez képest valamennyi sportág képviselői jól szerepeljenek. Önbizalommal és derűlátóan tekintek a jövő felé, mert a megválasztott elnökségi tagok személyében garanciát kaptam arra, hogy növekvő pályára tudjuk állítani a GYAK-ot.
 
Az új vezetés március 31-ig kapott időt arra, hogy a leendő „rendtartást” megalkossa. Ebben már szerepel a szakmai igazgatói tisztség, amelynek betöltésére már megvan a kiválasztott személy, aki nem más, mint Varga Attila, tudta meg a portál.
 
– A jelenlegi alapszabály nem teszi lehetővé ezt a pozíciót, így amíg az új nem készül el, addig szakosztályvezetői titulusban számítunk a gyöngyösi származású korábbi NB I.-es futballista, és pro licences edzői végzettséggel rendelkező Varga Attila munkájára – közölte a klubelnök. – Bízunk ebben, hogy tud olyan pluszt adni a labdarúgó-szakosztálynak, ami előreviszi a munkát. A célunk az, hogy kellő stabilitást alakítsunk ki. Ehhez most meg kell őrizni az NB III.-as tagságot, hogy aztán később, három-öt éven belül az NB II.-re lehessen esélyünk. Debreceni gyerekként számomra a DVSC működése minta, ahol a helyi értékekre történő alapozás jelenti a kiindulópontot. Lokálpatrióta gyöngyösi emberként arra törekszek, hogy a GYAK esetében is kiemelt szerep jusson a saját erőnek.
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 06. 23. 07:32

Szerdai foci: Németország-Magyarország!

Edzőmeccset játszik a Fradi.
2021. 06. 22. 21:30

Újpest: hosszabbított a kupamenetelés egyik hőse - reakció

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 22. 21:06

Németország-Magyarország: elismerően nyilatkozott a magyarokról Löw

A nyerő taktikát is ismertette.
2021. 06. 22. 20:29

Elhunyt a magyar focista az edzésen - megszólalt a testvére

Megrázó részletekről nyilatkozott.
2021. 06. 22. 19:36

Érkezők és távozók a Vasasnál, próbázók Békéscsabán, igazolt a Csákvár

Két új játékos Kecskeméten, visszatérő Óbudán.
2021. 06. 22. 11:11

Élvonalból igazolt a Szpari, hosszabbítók Siófokon, visszatérő Lőrincen

Megvan az Ajka első igazolása.
2021. 06. 22. 18:13

Dunaújvárosból igazolt a Kozármisleny

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 22. 11:32

Jászberény: ketten távoztak

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 22. 19:48

Németország-Magyarország: Rossi szerint nem a támadás a legfontosabb

Gulácsi számára ismerős lesz a meccs helyszíne.
2021. 06. 22. 19:11

Eb2020: pótolniuk kell a franciáknak a Barca klasszisát

Hiába jutottak már tovább....
2021. 06. 21. 17:03

Agyi keringési zavarra utaló jelek után: Feczesin üzent a szurkolóknak

Háláját is kifejezte.
2021. 06. 21. 09:32

Ki döntött arról, hogy a DVTK egyik legjobbja a Vasashoz kerüljön?

Fontos részlet a szerződéséből.
2021. 06. 21. 20:53

Hódmezővásárhely: korábbi NB I-es játékos az új vezetőedző - reakciók

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 21. 09:57

Kétszeres magyar válogatott lett az FC Dabas vezetőedzője

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 22. 18:41

Az Újpest és a DVSC is kinézte magának a középpályást

Már télen is volt ajánlata.
2021. 06. 22. 18:24

Eb2020: koronavírus fertőzöttek voltak a magyar-francián

Megerősítették az értesülést.
2021. 06. 22. 18:07

Eb2020: beismerés Portugália szomorúságáról

Megvan a nyerő taktika Franciaország ellen?
2021. 06. 22. 17:44

Eldőlt Dzsudzsák sorsa, de valamit meg kell magyarázni! 

Hivatalos bejelentés és a kiegészítés!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC94
2BVSC-Zugló78
3Jászberényi FC73
4Füzesgyarmati SK72
5Kisvárda Master Good II.68
6Eger SE66
7BSE64
8Sényő-Carnifex FC57
9DVTK II.54
10Ceglédi VSE50
11Tiszafüredi VSE48
12Termálfürdő Tiszaújváros48
13DVSC II.46
14Tállya KSE43
15Putnok FC42
16SBTC Kft.41
17Gyöngyösi AK39
18FC Hatvan38
19Sajóbábonyi VSE24
20Mezőkövesd Zsóry FC II.20
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE86
2Kecskeméti TE80
3FC Dabas74
4Budapest Honvéd-MFA II.72
5Ferencvárosi TC II.70
6HR-Rent Kozármisleny57
7ESMTK57
8Monor56
9Dabas-Gyón FC55
10Paksi FC II.52
11Újpest FC II.51
12Rákosmente FC48
13Dunaújváros47
14Szekszárdi UFC47
15Vác FC47
16Hódmezővásárhelyi FC46
17Körösladányi MSK40
18Taksony SE32
19Szegedi VSE24
20Majosi SE14
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE88
2Credobus Mosonmagyaróvár74
3VLS Veszprém70
4FC Nagykanizsa66
5Tatabányai SC61
6SC Sopron61
7Lipót Pékség SE60
8Puskás Akadémia FC II.56
9Komárom VSE56
10Érdi VSE54
11Balatonfüredi FC52
12Bicskei TC50
13ZTE FC II.49
14Pápai Perutz FC48
15MOL Fehérvár FC II.47
16Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő44
17BKV Előre44
18THSE-Szabadkikötő37
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak29
20Nagyatádi FC12
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!