NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Tovább erősödhet a Nagykanizsa

Kvanduk Bence - 2018. december 27. csütörtök 11:20
Aktivizálnák magukat a téli átigazolási szezonban.
Az FC Nagykanizsa vezetőedzője, Barna László a ZAOL-on értékelte csapata őszi teljesítményét. Elmondta, hogy a szezon kezdetén a középmezőnybe várta csapatát, így ebben nem okoztak csalódást. Kitérve arra, hogy a kezdeti remeklés után, amikor még a harmadik helyen is álltak, talán a lelátói elvárás is nagyobb lett, de úgy érzi csak 3-5 pont maradt bent csapatában. Arról is beszélt, kik ellen nem volt esélye csapatának, itt az Ajka és a Sárvár elleni idegenbeli mérkőzéseket emelte ki, de bővebben is beszélt a számokról.
 
– Télen kondicionálisan azonos szintre lehetne hozni mindenkit, hiszen az ősz során azért kiütközött, hogy a csapattagoknál voltak eltérések. Az állóképességen és a dinamikán mindenképpen javítanunk kell, hiszen láberővel tudunk gyorsítani a játékunkon. - idézik a trénert. - Amint azt elemeztük, abból kiderült, hogy azon csapatok ellen szenvedtünk úgymond, melyek erődemonstrálóan futballoztak ellenünk és pontrúgásokból, valamint hibáinkból táplálkozva voltak eredményesek. Velük szemben a jövőben fel kell vennünk ezt a harcmodort, ehhez mentális téren szükséges felnőnünk.
 
– A szurkolóinkkal közösen értük el ezt a félidei helyezést, több alkalommal – idegenben is – segítettek nekünk, nagyon örültünk, amikor azt láthattuk, hogy a hazai bajnokijainkon sokan vannak kint - tért ki a rajongók szerepére is Barna László. - Egy jó felkészülés után tavasszal még több örömet szerezhet nekik az együttes, melynek tagjai edzésben maradnak, hiszen ezekben a napokban is tartunk nekik foglalkozást, sőt a továbbiakban a mozgás mellett lesz egy kis elmélet is.
 
A Nagykanizsát több sérülés, betegség is hátráltatta. Szőke Dániel régóta hasfalhúzódással küzdött, Vlasics Dániel az Érd elleni mérkőzésen elszenvedett súlyos térdsérülése miatt dőlt ki hosszú időre, Szabó Bálintot elhúzódó bokasérülése miatt kellett műteni az őszi szezon végén, Péntek Adriánnál pedig szív­izom-gyulladást állapítottak meg az orvosok. A klubvezetés és a szakmai stáb mindezek mellett azt sem titkolja, hogy a játékospiacon is aktivizálnák magukat a télen.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 19. 21:09

Fradi-Loki balhé: ítéletet hoztak 18 fradistával szemben - videó

Emlékezetes balhé volt...
2019. 05. 19. 20:30

Horváth Ferenc jövője: nincsenek opciók

Szépet kívánt a Haladásnak.
2019. 05. 19. 20:15

Szoboszlai eldöntötte

Idegenben remekelt a magyar válogatott.
2019. 05. 19. 20:02

"Vagány és belevaló srácok!" - Európába megy a DVSC

Pazar játékkal szerezték meg a bronzérmet.
2019. 05. 19. 16:31

Kiütötte a ZTE a Vasast - eredmények, tabella

Győzelemmel búcsúzott a Kaposvár.
2019. 05. 19. 08:53

Zárul az NB II: nagy csata lesz a bronzért - a forduló programja

Nagy ünneplés lesz Kaposváron.
2019. 05. 19. 19:27

Folytatódott a harc a feljutásért és a bennmaradásért - eredmények, tabella

Két csapat kiesett, egy "majdnem" feljutott. Cikkünk frissül!
2019. 05. 19. 09:31

Sorsdöntő meccsek jönnek: az NB III hétvégi programja

Tisztulhat a kép.
2019. 05. 19. 19:57

"Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

Szerinte nem a pályán veszítették el NB I-es tagságukat.
2019. 05. 19. 19:35

Vége lett a bajnokságnak - két kieső, két újabb, Európába kijutó és a góllövőlista

Gyorsjelentés a 2018/19-es szezonról.
2019. 05. 18. 12:33

Feljutás után: nagy bulira készülnek a kaposváriak

Waltner Róbert csapata Lipcseiéket fogadja.
2019. 05. 18. 09:56

Elsírta magát az új stadiontól a Vasas élő legendája – videó

Megjárta a szovjet hadifogságot is.
2019. 05. 18. 14:39

Két játékosát is kitette a keretből az edző

Élcsapat ellen bizonyíthatnak.
2019. 05. 18. 13:08

Fontos döntéseket hoztak a nehéz helyzetben lévő csapatnál

Bíznak a bennmaradásban.
2019. 05. 19. 18:51

Élő közvetítés és a gólok története az utolsó forduló mérkőzéseiről - videók

Bronzérem és a bennmaradás a tét! ÉLŐ TABELLA!
2019. 05. 19. 18:46

Kiesett az MTK, a Lokié lett a bronz – eredmények, tabella

Véget ért az NB I-es bajnokság!
2019. 05. 19. 15:18

Bundesliga: Gulácsi és Orbán elképesztő sikere

A legendás lap osztályzatai alapján.
2019. 05. 19. 13:44

Csank János tippjei az utolsó fordulóra

Nyer az MTK, de…
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC59
2Jászberényi FC58
3ESMTK57
4Füzesgyarmati SK52
5Putnok FC48
6Sényő-Carnifex FC48
7Nyírbátori FC44
8Debreceni EAC43
9Termálfürdő Tiszaújváros42
10Eger SE35
11Gyöngyösi AK29
12DVTK II27
13Tállya KSE26
14Sajóbábony VSE24
15SBTC23
16Cigánd SE22
TABELLA - KÖZÉP
1Szeged-Grosics Akadémia62
2Szentlőrinc SE57
3SZEOL SC54
4Dunaújváros45
5Budapest Honvéd-MFA II40
6FC Dabas38
7Rákosmente KSK38
8PMFC38
9Iváncsa KSE36
10Kecskeméti TE35
11Taksony SE34
12Kozármisleny FC32
13Szekszárdi UFC30
14Paksi FC II25
15Hódmezővásárhelyi FC23
16Makó FC20
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka67
2Érdi VSE56
3Komárom VSE46
4Puskás Akadémia FC II46
5III. Ker. TVE46
6FC Nagykanizsa40
7THSE-Szabadkikötő35
8BKV Előre35
9Ménfőcsanak ESK34
10Pápai Perutz FC34
11Dunaharaszti MTK30
12Csepel FC29
13MOL Vidi FC II28
14Pénzügyőr SE28
15Sárvár FC28
16Tarr Andráshida SC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!