nb1.hu

Tóth András és Kenesei Krisztián, de a győztes Urbán Flórián

Csorna – Az első közös győzelmet ünnepelhették a hazaiak.

Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a Csorna szép, háromgólos győzelmet aratott a III. Kerület ellen és ezzel megtörte a rossz szériáját illetve megszerezte első győzelmét Urbán Flórián irányítása alatt – jelezte a Csorna honlapja, a tudósítást változtatás nélkül közöljük.

 

Urbán Flórián több helyen is változtatott az eddigi kezdőcsapatain és azt kell mondanunk ezek a húzások bejöttek, hiszen a mai mérkőzésen jól játszott a Csorna. Eltiltásából visszatért Czanik Károly, míg Fehér Kornél a szezonban először kapott kezdőként lehetőséget, és ezúttal a csornai szurkolók egyik kedvence Lőre Pál állt a kapuba.

 

A III. Kerület próbálta volna irányítani a játékot, de nem tudta áttörni a Csorna masszív védekezését, vagy amikor ez sikerült akkor Lőre állt a labda útjába. A csornaiak viszont kontrákból és pontrúgásokból sok veszélyt okoztak a vendégek kapuja előtt. A vezetést is egy szabadrúgást követően, Serfőző révén szerezte meg a Csorna. Még az első játékrészben több formás akciót is végigvittek a hazaiak, de több gól már nem született a félidőig. A második 45 perc is Csorna gólokat hozott, méghozzá kettőt is. Mindkét találat szerzője Simon volt. A Csornának így sikerült szépen zárni az évet és a tabella 6. helyéről mehetnek telelni.

 

A gólok:

17. perc Bognár szabadrúgását a fővárosiak kapusa Czanik elé öklözte, aki szépen gurított balra Császárnak, ő pedig középre ívelt és labdáját Serfőző fejelte a bal felsőbe. (1-0)

73. perc Czanik 16 méteres próbálkozását Weitner pöccintette tovább és közelről Simon vette be a jobb alsót. (2-0)

85. perc Jobb szélen Czanik cselezte le magát az alapvonalig, majd beadását Simon a hosszúról a hosszúba vágta. (3-0)

 

 

Urbán Flórián (Csorna): „Minden dicséretet megérdemel a csapat, egy nehéz mérkőzésen jó együttest győztünk le, büszke vagyok a fiúkra.”

Tóth András (Kerület): „Csalódott vagyok, hiszen bőven megvoltak a lehetőségeink. Gratulálok a Csornának!”

 

 

NBIII. Nyugati csoport – 18. forduló

Csornai SE – III. Ker. TVE 3-0 (1-0)

Játékvezető: Tuczai Miklós

Csorna, 200 néző

Csorna: Lőre – Fehér, Bognár, Császár, Litresics, Csikós (Babics 88.), Kelemen, Serfőző (Dávid 74.), Simon, Weitner, Czanik (Nagy 90.). Vezetőedző: Urbán Flórián

III.Ker.: Czirjék – Kiss, Pálfalvi, Gál (Gálfi 46.), Kis, Madarász, Kaszai (Moczó 81.), Domokos, Szilágyi (Szűcs 55.), Kenesei, Bartha. Szakmai igazgató: Tóth András

Gólszerzők: Serfőző (17.), Simon (73.,85.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC