nb1.hu

Több tízmilliókat von meg a csapatoktól az MLSZ?

Füzesgyarmat- A Békés megyei újonc így is hat-nyolc játékossal erősítene.

Az NBIII Közép csopportjából mindhárom Békés megyei együttes – Gyulai Termál, Méhkerék, Békéscsaba II – kiesett, így a következő szezonban a Füzesgyarmat képviseli majd a térséget a harmadik vonalban.

 

Szakosztályvezetőjük, Boros Tibor a bmextra.hu-nak adott interjút, amelyben az erősítésekről is beszélt.

 

Bejelentette, hogy hat-nyolc új labdarúgóra lesz szükségük. Már megszerezték Méhkerékről a belsővédő Vincze Dánielt, Gyuláról a támadó Styecz Milánt és a középpályás Sipos Krisztiánt. A Méhkerék és a Gyulai Termál is most esett ki a harmadosztályból a megyeegybe. Mellettük a menedzsereken keresztül legalább húsz játékost ajánlottak a gyarmati klub figyelmébe.

Íme, a következő bajnokság versenykiírása – NB3.hu

Az NB III-as bajnokság versenykiírása

 

Emellett elmondta azt is, az osztályozó sorsoláson a Verseny Bizottság részéről elhangzott, hogy közel sem biztos, hogy a következő szezonban is 30 millió körüli összeggel támogatja a csapatokat az MLSZ.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC