nb1.hu

Tiszafüred: súlyosan megsérült az NB I-es rutinnal rendelkező támadó

Elúszott ez a szezon számára.

A Tiszafüred az előző fordulóban nagy skalpot szerzett, hiszen 2-0-s győzelmet aratott a BKV Előre ellen. A siker vezéráldozattal járt, hiszen Nagy Olivér súlyosan megsérült.
 
Íme a tiszafürediek bejelentése:
 
"A szegény embert még az ág is húzza – tartja a magyar közmondás. Ezt most sajnos saját bőrünkön is érezzük …
 
A BKV Előre elleni találkozó első félidejének utolsó percében, már 2-0-ás vezetésünknél sérülés miatt le kellett cserélnem Nagy Olivért. Sajnos azóta kiderült, hogy nagy a baj – tájékoztatta honlapunkat vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – A tüzetes orvosi vizsgálatok keresztszalag-szakadást állapítottak meg, műteni kell, így számára véget ért a 2021-22-es bajnoki szezon. Szövetes Krisztián után ő a második játékosunk, akit ilyen súlyos sérüléssel elveszítettünk az ősszel. Mivel rajtuk kívül is akad sérültünk, betegünk, nyugodtan mondhatom nincsenek összeállítási gondjaim. Aki egészséges játszik, s még elcserélni sem tudom magam …
 
Csapatunk vasárnap 13 órakor a Kisvárda II együttesét fogadja a Lipcsey Elemér Sporttelepen."
 
Nagy Olivér ebben az idényben három gólt szerzett az NB III-ban. A 32 éves futballista korábban az élvonalban is szerepelt, a HLSZ adatbankja szerint 102 élvonalbeli meccsen 8 gólt szerzett.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC