nb1.hu

Tiszafüred: sok átigazolás várható

A legilletékésebb nyilatkozott.

Interjút adott a Tiszafüred hivatalos honlapjának Dorcsák Zoltán vezetőedző, aki a középpályásai teljesítményét értékelte, valamint azt is elárulta, hogy hol erősítená meg a 16., még pont nem kieső helyen álló csapatot:
 
,,Az őszi idény első felében tulajdonképpen azt nyújtottuk, amire számítottunk, hiszen tizenegy forduló után majd ötven százalékos teljesítménnyel a 11. helyen álltunk – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Ez köszönhető volt annak, hogy NB III-as szinten kimondottan erős középpályás sorral rendelkeztünk. Mácsai Laci, Vincze Patrik, Barzsó Attila, majd az egyre jobban belelendülő Nagy Olivér jól összefogta a gárdát és ekkor támadóink, elsősorban Barna Viktor (9) és Barna Béla (6) szép számmal termelte a gólokat. Félidőben 22 gólnál jártunk és jogosan reménykedtünk benne, hogy nem lesz gondunk a folytatásban sem. Sajnos azonban a példátlan sérülés- és betegséghullámnak köszönhetően nagyon visszaesett támadójátékunk, az utolsó kilenc meccsen mindössze hétszer találtunk a kapuba. Nagy Olivér kiesése óriási vérveszteséget jelentett. Bár helyzeteink továbbra is akadtak, ám már messze nem voltunk olyan hatékonyak. Mindennél többet mond, hogy házi gólkirályunk, a 9 találatig jutó Barna Viktor október 10-én, a tizenegyedik fordulóban, Barna Béla pedig még régebben, szeptember 26-án volt utoljára eredményes.
 
Pedig nyáron a “nevek” alapján kimondottan jó igazoltunk …
 
Én is így gondoltam. Nagyon sokat vártunk az élvonalat megjárt Harsányi Zoltántól vagy az NB II-ben is szerepelt Deli Leventétől, ám különböző okok miatt alig játszottak és egyetlen gólt sem szereztek.
 
A hajrára aztán érkezett Szabó Viktor …
 
Úgy számoltuk, hogy az utolsó négy meccsen pályára léphet színeinkben. Ebből aztán három lett, melyeken két gólt szerzett. Tökéletesen példázza egész idényünket, hogy Viktor is képes volt egy olyan banális sérülést elszenvedni, az ellenfél foga(!) felsértette a karját, mely egymeccses kihagyást eredményezett. Mindentől függetlenül ő komoly segítség volt számunkra. A téli átigazolási időszakban mind mennyiségileg, mind minőségileg muszáj lesz megerősíteni keretünket, ha nem akarjuk májusban számolgatva befejezni a bajnokságot!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC