nb1.hu

Tiszafüred: próbajátékosok bizonyíthattak

Edzőmeccset játszott a csapat.

ÍME, A TISZAFÜRED BEJELENTTÉSE:
 
,,Ma délidőben lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését csapatunk. Vendégünk a Hajdú-Bihar megyei első osztályú bajnokság harmadik helyén álló kaba gárdája volt.
 
Ahogy azt előre jeleztük, a találkozón több próbajátékosnak is bizonyítási lehetőséget adott szakmai stábunk.
 
Tiszafüredi VSE-Kaba 1-1 (0-0)
 
Műfüves-pálya, 100 néző
 
TVSE: Tajti – Iszak, Mészáros N., Fehér Zs., Tomola – Katona, Barzsó, Mácsai – Skulka, Szilágyi S., Sallai. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
 
A II. félidőben pályára lépett: Somogyi (kapus), Zagiev, Bódis, Ábel, Kalóz, Völgyi, Vincze, Barna V., Szabó V., Háda.
 
48. perc: A kivetődő Somogyi elhúzta a vendégek támadójának lábát a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest Kovács magabiztosan értékesítette, 0-1.
 
72. perc: Ezúttal csapatunk jutott büntetőhöz, miután Völgyivel szemben szabálytalankodtak a kaputól 10 méterre. A tizenegyest a sértett ballal, magabiztosan lőtte a hálóba, 1-1.
 
Csapatunk számtalan helyzetet dolgozott és hagyott ki. A vendégek szinte alig jutottak el kapunkig, ám tizenegyesből így is eredményesek voltak. A hajrá kezdetén aztán góllá érett nyomasztó fölényünk.
 
Következő felkészülési mérkőzésünk csütörtökön 18 órakor lesz, amikoris az NB II-es Szolnoki MÁV gárdáját fogadjuk."
 
A Tiszafüred nem zárt túl jó őszt, a 16. helyen telel a Keleti csoportban, ami még pont a veszélyzóna fölött van.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC