nb1.hu

Tatabánya-III. Kerület: düh, szomorúság és önkritika – Aczél Zoltán értékelése

Nem volt felesleges a cirkuszolás.

Az NB III Nyugati csoportjában a III. Kerület a Tatabánya otthonában vizitált szombaton. A hazaiak az 51. percben Kocsis Gergő góljával már 2-0-ra vezettek, nem sokkal később ugyan Barczi Dávid szépített, de újabb találatot a tatabányaiak szereztek, így az óbudaiak 3-1-es vereségbe futottak bele.
 
A sikernek köszönhetően a Tatabánya vezeti a tabellát, a III. Kerület pedig az ötödik helyen áll. Érdekesség, hogy Aczél Zoltán csapata ebben a szezonban már négyszer kapott ki. A tréner így értékelt a hétvégi meccs után:
 
"Először is mérhetetlenül szomorú vagyok meg dühös is. Ezt a vereséget felvállalom. Öt hete kőkeményen dolgozott a társaság, kialakult egy remek kohézió az öltözőn belül, az edzéseken jól dolgoztak, jó volt a hangulat, ezekre joggal lehetett támaszkodni, tehát semmi jel nem mutatott arra akár még ezen a héten sem, hogy valaki kiengedett volna, valaki nem úgy dolgozott volna, ahogy az elvárható lenne. Leszögezem azt is, hogy ma nem is éreztem problémát mentálisan, ami számomra mindig sarkalatos volt. Amiért az elején még nagyon sokat cirkuszoltam és nagyon sokat veszekedtem, hogy a csapat mentálisan nehezen állt bele ezekbe a meccsekbe, ebbe az osztályba, az már a múlt. Nem volt ezzel most probléma, ugyanakkor amit az első félidőben láttunk, az a mi csapatunktól nagyon kevés és lehet, hogy itt van az én saram, hogy egy picit jobban meg kellett volna lökdösni a társaságot, kicsit jobban motiválni, de én nyugodt voltam, hiszen a csapat jól dolgozott a héten, felkészültünk az ellenfélből, tudtuk, hogy mik az erősségei, a gyengéi és igazából megoldhatatlan problémát nem is okozott nekünk az első félidőben" – mondta a tve1887.hu-nak Aczél Zoltán.
 
A III. Kerület a következő fordulóban a Balatonfüredet látja vendégül, míg a Tatabánya a Puskás Akadémiával csap össze Felcsúton. 
 
NB III Nyugati csoport 14. forduló
Tatabányai SC-III. Kerületi TVE 3-1 (1-0)
gólszerző: Szegleti (37.), Kocsis (51.), Árvai (67.), ill. Barczi (57.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC