nb1.hu

SZVSE: új edző, három érkező, egy távozó – de hol játszanak?

Változásokkal vágnak neki a harmadosztálynak.

 

Több hete közösen gyakorol az NB III-ba feljutó Szegedi VSE kerete, a felkészítésért pedig Vágó Attila felel: a korábban több szegedi együttesnél és a magyar női válogatottnál is dolgozó szakember számára szimpatikus volt a klubnál az elmúlt években zajló építkezés, ám az edző érkezéséről szóló hivatalos bejelentésre még várni kell – jelezte a csfoci.hu.


"Célkitűzésünk, hogy a nagyon kemény, 20 fősnek ígérkező bajnokságban a kezdeti nehézségek ellenére bent maradjunk. Arra törekszünk, hogy szegedi és környékbeli labdarúgóknak biztosítsunk lehetőséget, ennek eredményeképpen hoztuk vissza a saját nevelésű Busa Bencét, Tóth Imrét és Kelemen Viktort. Még egy-két helyi kötődésű labdarúgó érkezése várható. Vágó Attila személyében a legjobb szegedi szakembert próbáljuk ültetni a kispadra" – mondta a változásokról Kelemen Balázs, a SZVSE szakágvezetője.
 

A három említett labdarúgó (a Komáromtól érkező Tóth Imre, a Dunaújvárostól visszatérő Busa Bence és a féléves dabasi kitérőt követően érkező Kelemen Viktor) mellett Papp Dominik a Mórahalomhoz igazolt, míg Szilágyi Norbert sorsa egyelőre kérdéses.


A pályafelújítás miatt várhatóan a SZVSE nem tudja saját pályáján rendezni a hazai meccseit ősszel: ennek kapcsán Kelemen Balázs elmondta, vagy a teljes őszi idényt idegenben játsszák, vagy pedig a hazai meccseiket Algyőn rendezik meg – ugyanakkor szeretnének minél többször valóban a hazai pályán játszani.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC