Szürreális körülmények: sportszerűtlenség vagy járványügyi intézkedés? - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Szürreális körülmények: sportszerűtlenség vagy járványügyi intézkedés?

Bíró Ádám - 2020. November 16. Monday 12:23
Egészen elképesztő jelenetek.
Kép forrása: mte1904.hu
Az NB III-ban szereplő Mosonmagyaróvár nb3.hu-nak küldött közleménye:
 
"A kilenc bajnoki óta veretlen Credobus Mosonmagyaróvár a sereghajtó Nagyatádhoz látogatott. Az MTE a legutóbbi hét mérkőzésen gólt sem kapott, így a második helyről várta a szombati találkozót. A helyszínen kellemetlen és cseppet sem örömteli meglepetések várták az MTE játékosait és szakmai stábját. A nagyatádi vezetők utasítására ugyanis a helyi rendezők nem engedték meg a mieinknek, hogy birtokba vegyék az öltözőt, erre csak a kezdés előtt egy órával nyílt lehetőség. A sportszerűtlenség fogalmát kimerítő cselekedetet járványügyi intézkedésként aposztrofálták… Így aztán a csapat masszőrei, Dombi Árpád és Takács Patrik kénytelenek voltak rögtönözni és a buszon, valamint annak alsó pakolórészében kezdték meg szokásos munkájukat, miközben az edzői stábot kizárták(!) az épületből.
 
Az egészen szürreális körülmények szerencsére nem nyomták rá a bélyegét a csapat teljesítményére, hiszen a Credobus Mosonmagyaróvár már a találkozó elején többször is veszélyeztette a nagyatádi kaput.
 
A 39. percben Horváth Kevin indult meg a bal szélen, majd a középen érkező Laki elé tálalt, aki közelről a hálóba passzolt. 0-1. A 44. percben Illés szögletét Czingráber fejelte a bal felső sarokba, így kétgólos óvári előnnyel zárult az első félidő. 0-2.
 
A folytatásban is sorra dolgozta ki a helyzeteket a Mosonmagyaróvár, Horváth Kevin kapufáig jutott. Az 53. percben D’Urso és Illés összjáték után, utóbbit állították meg szabálytalanul a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Debreceni a bal alsó sarokba gurította. 0-3. A 74.percben D’Urso önzetlenül passzolt Laki elé, aki ziccerben nem hibázott. 0-4. Hat perccel később Laki találta meg Baloghot, aki kilőtte a hosszú sarkot. 0-5. A 19 éves játékos első gólját szerezte a felnőttek között és az MTE színeiben. A Credobus Mosonmagyaróvár a méltatlan külső körülményeken felülemelkedve, sok helyzetet kidolgozva és szép gólokat szerezve győzni tudott Nagyatádon. Varga László együttese már tíz meccs óta veretlen, ráadásul legutóbbi nyolc bajnokiján gólt sem kapott.
 
Nagyatádi FC - Credobus Mosonmagyaróvár 0–5 (0-2)
Nagyatád, zárt kapuk mögött. Vezette: Altorjay Á.
Nagyatádi FC: Czebei – Palkovics (Grabarics, 55.), Jerkovic, Kovács K., Kis P. (Kollár, 55.), Horváth F., Szántó (Csikós, 68.), Mózsi (Fésűs, 75.), Nikolic (Basics, 55.), Sághy, Koósz. Vezetőedző: Papp Zoltán
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich (Gyergyádesz, 80.) – Bokor, Debreceni, Czingráber, Horváth K. (Kozma, 68.), D’Urso, Tóth M. (Gáncs, 80.), Jasarevic (Balogh F.,68.), Nagy K. (Szalka, 58.), Illés, Laki. Vezetőedző: Varga László
Gólszerző: Laki (39., 74.), Czingráber (44.), Debreceni (54. – büntetőből), Balogh F. (80.)
 
Varga László: - Nehéz körülmények között érkeztünk, több incidens is érte a csapatot, viszont ez szerencsére nem hagytak nyomot a játékosokon, akin nagyon profin kezelték a helyzetet és remekül helytálltak. Elégedett vagyok a mutatott játékkal, megérdemelten nyertünk.
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 04. 18. 17:43

Sallai Roland: kis önkritika és az Eb

Elmondta, hogy mi a Freiburg célja.
2021. 04. 18. 17:17

Közel az ezüst: a Puskás Akadémia kiütötte az MTK-t

Ráadásul egyik kulcsjátékosát is elveszíthette a budapesti csapat.
2021. 04. 18. 16:08

Európa-bajnokság: mi lesz a magyar válogatott müncheni meccsével?

Nem épp optimista nyilatkozat a németektől.
2021. 04. 18. 15:36

Nem engedte a barátnő a csatárt a meccsre, ki is kaptak 3 győzelem után - reakciók

Egyetlen helyzete volt a győztesnek, öngól lett belőle.
2021. 04. 18. 18:59

Megvan az első kieső, Várhidiék kieshetnek, egyre biztosabb a Vasas-feljutás - eredmények, tabella

Üzent a Lokinak a Gyirmót.
2021. 04. 17. 16:11

Lipcsei vs. Csertői, Várhidi ellen a Vasas, kieshet a sereghajtó

Győrben vizitál a Loki, rangadók Pécsen és Békéscsabán.
2021. 04. 17. 16:58

Otthon a Kerület, idegenben a Kécske, hatalmas rangadót vív a kecskemét

Kispestre látogat a Fradi, fővárosi csapatot fogad a Diósgyőr.
2021. 04. 17. 12:54

Kilyukadt az egri védő tüdeje - videó az ütközésről

A legrosszabbtól tartott.
2021. 04. 18. 14:34

A Puskás Akadémia frappánsan üzent Sallai Rolandnak

Kleinheislerről is szót ejtettek.
2021. 04. 18. 13:08

Vadócz szomorú: elmondta, miért kellett távoznia - részletek

Továbbra is Uruguayban marad.
2021. 04. 17. 14:01

Vasas: szerződéshosszabbítás

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 16. 15:22

Csertői elmondta, mi kell ahhoz, hogy a Gyirmót feljusson az NB I-be

Rajtuk semmi sem fog múlni.
2021. 04. 16. 16:17

DVSC: vezetőedzői feladatot kapott a klublegenda

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 16. 14:06

Masszőrt tiltott el az MLSZ

Ülésezett a Fegyelmi Bizottság.
2021. 04. 18. 11:53

Csalódás és hiány: a Paks játékosa és a komoly célok - reakció

Elmondta, mikor jött volna a siker.
2021. 04. 18. 11:09

Bogdán Ádám életében először védett az NB I-ben - reakció

Dibusz Dénesnek is üzent.
2021. 04. 18. 10:17

Nagyon egyedi gólöröm: Sallói Dániel nyerőember lett - videó

Soha rosszabb kezdést!
2021. 04. 18. 08:14

Horváth Ferenc Szabics Imre munkáját elemezte, felcsúti kívánságok

Ünnepeltek a fehérváriak, Boris elmondta az MTK célját.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC71
2BVSC-Zugló61
3Jászberényi FC57
4Füzesgyarmati SK50
5BSE49
6Kisvárda Master Good II.46
7Eger SE45
8Sényő-Carnifex FC44
9Tiszafüredi VSE40
10DVTK II.40
11Termálfürdő Tiszaújváros36
12Ceglédi VSE36
13DVSC II.33
14Tállya KSE31
15SBTC Kft.29
16FC Hatvan27
17Putnok FC27
18Gyöngyösi AK24
19Sajóbábonyi VSE20
20Mezőkövesd Zsóry FC II.17
TABELLA - KÖZÉP
1Kecskeméti TE65
2Iváncsa KSE64
3Ferencvárosi TC II.59
4FC Dabas59
5Budapest Honvéd-MFA II.53
6Monor44
7ESMTK43
8HR-Rent Kozármisleny42
9Dabas-Gyón FC40
10Paksi FC II.39
11Újpest FC II.39
12Dunaújváros36
13Rákosmente FC35
14Hódmezővásárhelyi FC33
15Vác FC33
16Taksony SE32
17Szekszárdi UFC30
18Körösladányi MSK25
19Szegedi VSE19
20Majosi SE7
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE71
2Credobus Mosonmagyaróvár60
3VLS Veszprém53
4FC Nagykanizsa52
5Lipót Pékség SE52
6SC Sopron47
7Tatabányai SC46
8Érdi VSE45
9Puskás Akadémia FC II.44
10Komárom VSE43
11MOL Fehérvár FC II.40
12Pápai Perutz FC39
13Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő38
14Bicskei TC37
15Balatonfüredi FC36
16ZTE FC II.34
17BKV Előre32
18THSE-Szabadkikötő19
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak18
20Nagyatádi FC9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!