nb1.hu

Szolnok: edzőváltás

Hivatalos bejelentés.

 

Edzőt váltott az előző szezonban még az NB II-ben szereplő, majd onnan kieső, idén pedig az NB III Közép csoportjában mindössze a 16. helyen álló Szolnok csapata. Íme, a klub közleménye: 

 

"A hétvégi, Dabas elleni bajnoki találkozóra már új vezetőedzővel készül csapatunk. Bár a szezont jól kezdtük – a Makó kizárása miatt – az első két mérkőzésünket megnyertük, azonban augusztus 14-e óta nem sikerült pontot szereznünk.

 

A tegnapi napon személyi változás történt a vezetőedzői poszton, Romanek Jánost Horváth Csaba váltotta. Az 53 éves szakember a Szolnoki MÁV MTE-ben kezdte pályafutását, rövidebb kitérőkkel 2000-ig játszott csapatunkban, majd 2010-ben már edzőként tér vissza, az akkor alakult Szolnoki MÁV Utánpótlás FC-be, ahol a 2011-2012-es bajnoki év kivételével – amikor is az NB III.-ban szereplő tartalékcsapatunk vezetőedzője volt – több mint tíz évet dolgozott. Tavaly decemberben Romanek János pályaedzőjeként tért vissza a felnőtt futballhoz. Idén nyártól az U17-es csapat edzője volt, tegnap délutántól pedig irányításával igyekszünk minél jobb eredményt elérni a bajnokság hátralévő mérkőzésein."

 

A Szolnok szombaton a Dabas vendégeként lép pályára.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC