Szinte végleges a bennmaradásra hajtó Veszprém kerete - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Szinte végleges a bennmaradásra hajtó Veszprém kerete

Szabó László - 2016. August 03. Wednesday 15:17
Veszprém - Eddig gyakorolhattak, a PAFC II ellen már pontokért fognak játszani.
Kép forrása: vehirsport.hu

A hétvégén az NB III-ban is elkezdődik a harc a pontokért, azaz startol a bajnokság.

 

Az újonc Veszprém az NB III Nyugati csoportjában szerepel, ahol a 2016/2017-es szezonban tizennyolc csapat mérkőzik meg egymással oda-visszavágós rendszerben. Az idény végén az utolsó öt helyezett esik ki, így a VLS-nek az alapcélkitűzés, a bennmaradás eléréséhez az első tizenháromban kell végeznie

 

A Veszprém megyei bajnokcsapat – az újonnan kinevezett Lantai Balázs, Orbán Tamásedzőpáros irányításával – már július elején megkezdte a felkészülést. – Az első három felkészülési mérkőzésünk arról szólt, hogy felmérjük a megyei bajnoki címet elhódító labdarúgóink játéktudását. Ezek a találkozók megmutatták azokat a területeket, ahol javulniuk kell. Rengeteg kísérletezés mellett megerősítettük a hiányposztokat. Az igazolásoknál fontos tényező volt, hogy olyan labdarúgókat szerződtessünk, akik valamilyen formában kötődnek a királynék városához – összegezte a nyári időszak tapasztalatait Lantai Balázs a vehirsport.hu oldalon.

 

Mint mondta, a „maradók” közül Gunther Zsolt emelkedik ki, akire meghatározó szerep vár, deBurcsik Martin és Szabó Patrik is meggyőző teljesítményét mutatott a felkészülési meccseken. Több fiatal játékos kettős játékengedéllyel – az utánpótlás és a felnőttcsapatban is – léphet pályára. A gárda kerete közel véglegesnek tekinthető (az érkezőkről, távozókról cikkünk alján olvashat).

 

A VLS az első fordulóban augusztus 7-én (vasárnap, 17.30) a Puskás Akadémia II. csapatát fogadja Ajkán. – A felcsútiak számunkra ismeretlen erősségű kerettel érkeznek, előfordulhat, hogy sok NB II-es játékosuk is pályára lép. Nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy a saját játékunkat játsszuk, s azt rá tudjuk erőltetni az ellenfelünkre. Mindent meg fogunk tenni, hogy ez így történjen – fogadkozott Lantai.

 

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az egyetemi stadion gyepszőnyegének felújítása miatt „albérletben”, Ajkán kezdi a pontvadászatot a VLS. A harmadik forduló Ajka–Veszprém derbijének helyszíne azonban sokáig kérdéses volt. Most úgy tűnik, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) engedélyezni fogja, hogy Pápán találkozzanak felek – tudtuk meg Szabó Pétertől, a bakonyi klub ügyvezetője.

 

A Veszprémi LS 2016/17-es játékoskerete:

 

Kapusok: Hársfalvi András (korábbi klubja: Balatonfüred, Zalaegerszeg), Zelizi Patrik (Videoton)

 

Védők: Böröczky Bálint (Balatonfüred), Dobsa Gergő, Kókány Péter, Gulyás Gergő, veszprémi nevelés (mindhárman Videoton), Krebsz Máté, veszprémi nevelés ((Győri ETO).
 

Maradtak: Domján Roland, Felber Patrik, Szabó Levente

 

Középpályások: Ács Martin, veszprémi nevelés (Hatvan), Bognár Bence (Videoton), Büki Baltazár (Videoton)
 

Maradtak: Burcsik Martin, Farkas László, Gunther Zsolt, Simon Benjamin

 

Támadók: Molnár Marcell (Felsőtárkány)
 

Maradtak: Horváth Valentin, Meiczinger Bence, Szabó Patrik

 

Érkezhet: Lénárt Tamás, középpályás; Szabó Bence, veszprémi nevelésű támadó (mindketten Győri ETO)

 

Távozó játékosok:

Bognár Péter, Csontos Krisztián, Csordás Máté, Haman Sadjo, Miskei István, Pálfi Róbert, Tálos David, Zachán Péter

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 08. 05. 21:29

Konferencia Liga: Kleinheisler és Holender is játszott

Több meccs is véget ért már.
2021. 08. 05. 21:11

Újpest-Basel: megjelentek a svájci huligánok, közbeléptek a zsaruk is – képek, videók

Eddig nem ismétlődtek meg az albán jelenetek.
2021. 08. 05. 19:53

Újpest-Basel: a kezdőcsapatok

Hazai pályán kezdi a párharcot a lila-fehér csapat.
2021. 08. 05. 19:25

A Fradit másolja a Slavia, Rebrov távozhat, újítás a ZTE-nél

Jól kereshet a Fradi egykori edzője.
2021. 08. 05. 20:33

Szurkolóbarát döntés Nyíregyházán, a DVTK-drukker óriási élménye

Játékra hívják a kecskeméti szimpatizánsokat.
2021. 08. 05. 13:00

Lipcseiék cseréltek, bekerült a válogatottba az ETO tehetsége, megműtötték a KTE játékosát

Nagyon peches volt a csákvári játékos.
2021. 08. 05. 20:05

Eső helyett most góleső volt a pótolt bajnokin

Nem unatkozhattak a szurkolók.
2021. 08. 05. 13:20

Több problémáról is beszélt a Kaposvár edzője - reakciók

Az első félidőben eldőlt a találkozó.
2021. 08. 05. 16:47

U21-es válogatott: hat újonc is Gera Zoltán keretében - reakció

Egyértelmű célt tűzött ki.
2021. 08. 05. 16:02

BL: Kubatov Gábor lényeges dolgot emelt ki az FTC győzelme után

Már a visszavágóra is kitért.
2021. 08. 04. 16:03

Békéscsaba-Szeged: a szurkolók által áttört kerítés két meséje

Sztorizgatás így is, meg úgy is.
2021. 08. 04. 15:29

Kölcsönadta 1-szeres magyar válogatott játékosát a Vasas

Hivatalos bejelentés.
2021. 08. 04. 15:54

Dunaújváros: visszatért az NB I-be történt feljutás alapembere

Hivatalos bejelentés.
2021. 08. 04. 15:45

Félbeszakadt Csank Jánosék bajnokija - reakciók

Várhatóan újra kell majd játszani a meccset.
2021. 08. 05. 15:37

Mezőkövesd: a Real Madridban is megforduló védő érkezett

Legutóbb Cipruson futballozott.
2021. 08. 05. 12:46

Újpest: megsérült a kulcsember, csatár érkezhet

Több hetet kell kihagynia a futballistának.
2021. 08. 05. 12:28

BL: az Arsenalt másolta a Fradi, komoly kritikákat kapott a Slavia

Nagy tettet hajtott végre az FTC.
2021. 08. 05. 11:46

Fociláz Debrecenben, tehetséges védővel "erősíthet" a magyar válogatott, jön a VAR

Díjazták a Kisvárda legjobbját.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Jászberényi FC3
2BKV Előre3
3Kisvárda Master Good II3
4Putnok FC3
5Termálfürdő FC Tiszaújváros3
6DEAC3
7Kolorcity Kazincbarcika SC3
8Eger SE3
9Békéscsaba 1912 Előre1
10Füzesgyarmati SK1
11Aqua-General Hajdúszoboszló1
12DVSC II1
13Tiszafüredi VSE0
14Tállya KSE0
15Újpest FC II0
16DVTK II0
17Hidasnémeti VSC Polgári Kft.0
18SBTC0
19Sényő-Carnifex FC0
20Törökszentmiklósi FC-Veteriner0
TABELLA - KÖZÉP
1FC Dabas3
2HR-Rent Kozármisleny3
3Paksi FC II3
4Dunaújváros3
5Ferencvárosi TC II3
6Hódmezővásárhelyi FC3
7Monor3
8Dabas-Gyón FC1
9ESMTK1
10Balassagyarmati VSE0
11Budapest Honvéd-MFA II0
12MTK Budapest II0
13Vác FC0
14Ceglédi VSE0
15Iváncsa KSE0
16Szekszárdi UFC0
17Makó FC0
18B Build Mohács0
19Gerjeni SK0
20Rákosmente FC0
TABELLA - NYUGAT
1ETO Akadémia3
2Gyirmót FC Győr II3
3BVSC-Zugló3
4Credobus Mosonmagyaróvár3
5Puskás Akadémia FC II3
6VLS Veszprém3
7ZTE FC II3
8Kelen SC3
9Érdi VSE3
10Pápai Perutz FC3
11Balatonfüredi FC0
12Bicskei TC0
13SC Sopron0
14Tarr Andráshida SC0
15FC Nagykanizsa0
16Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő0
17Kaposvári Rákóczi FC0
18Komárom VSE0
19MOL Fehérvár FC II0
20Tatabányai SC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!