nb1.hu

Szemtelenül fiatal edzővel remekel az újonc – reakció

A Honvédot és a Kecskemétet is két vállra fektették.

Az NB III Közép csoportjában tizennégy meccsen 12 pontot szerzett az újonc Bánk-Dalnoki LA csapata, ezzel a 16. helyen áll. A gárda az előző három meccsét megnyerte, többek között a Honvédot és a Kecskemétet is két vállra fektette.
 
Az újonc a szezont Balog Zsolt irányításával kezdte meg, ám szeptemberben Balog távozott, az örökébe pedig a mindössze 24 esztendős Tábori Ákos lépett. Az ifjú szakember a hunfoci.hu-nak adott egy hosszabb interjút, amiben azt is elmondta, miért lett ilyen fiatalon tréner:
 
"Nagyon sok sérüléssel szembesültem utánpótláskoromban, így elég hamar tisztázódott bennem, hogy mindenképp a pályán szeretnék maradni, az sem baj, ha másik oldalon állok, mint edző. Amint lehetőségem volt, el is kezdtem az edzői tanfolyamokat. Utánpótlásban nagyszerű klubokban futballozhattam, jó kezekben voltam. Mondhatom az összes edzőmtől hoztam magammal valamit, amit használok nap, mint nap. A 4 év MTK-s korszakomban ismertem meg Helm Andrást is, akivel össze is hozott a sors, dolgozhattam vele a másik oldalon. András a felnőtt futballban mutatott nekem egy más nézőpontot, amivel részben én is azonosulni tudtam, ez ösztönzött arra, hogy vizsgálódjak mélyebben a labdarúgásban és alakítsam a saját filozófiám" – mondta Tábori.
 
A csapat a hétvégén az éllovas Hódmezővásárhellyel csap össze:
 
"Természetesen szeretnénk folyatatni a jó sorozatunkat. A realitásokkal tisztában vagyunk. Papíron nem mi vagyunk a meccs győztesei, de az elmúlt három mérkőzésen sem gondolta volna senki, hogy mire is képes a csapat. Hétvégén pont, pontszerzés a célunk" – mutatott rá Tábori Ákos.
 
A Bánk-Dalnoki LA-Hódmezővásárhely meccs vasárnap 13 órakor kezdődik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC