Súlyos betegséggel küzd a dorogi tehetség - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Súlyos betegséggel küzd a dorogi tehetség

Szabó László - 2016. April 12. Tuesday 16:50
Dorog - A védő Bernd Storck figyelmét sem kerülte el.
Kép forrása: fociakobon.hu.

Nyirokdaganattal küzd Koronczai Benjamin, az NB III Nyugati csoportjában szereplő Dorog FC 20 esztendős védője.

 

Koronczai Benjaminnál 2015 decemberében diagnosztizáltak nyirokdaganatot. A 20 éves játékos január óta kemoterápiás kezeléseket kap, és, mint mondta, április 21-én lesz az utolsó, ezután következik 17 sugárkezelés.

„A szüleim nagyon ledöbbentek, ahogy én is – mondta a fiatal védő. – Ötéves korom óta mindennapos dolognak számít nálam a sport, általában napi két edzésem volt Dorogon és előtte is, azóta meg csak pihenek. Nehéz volt, de úgy fogtam és úgy fogom fel, most ezt kell megcsinálni, most ezen kell túlesni.”

 

„Amennyiben minden rendben lesz, júliusban, ha nem is százszázalékosan, de a csapattal tudok készülni” – idézi a hátvéd szavait a fociakobon.hu.

 

Koronczai 2014-ben a Haladástól szerződött Dorogra, ahol a 2015–2016-os szezonban 13-szor lépett pályára az NB III-ban.

 

A fiatal védő Bernd Storck figyelmét sem kerülte el, a korábban még U20-as labdarúgó-válogatottat irányító német szakember meghívta ugyanis a nemzeti csapat olaszok elleni mérkőzése előtti összetartására.

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!