nb1.hu

Sporttörténelmet írna a Nyíregyháza

Az ellenfél 9 év után lett ismét bajnok.

Vasárnap a Majosi SE ellen lép pályára a Nyíregyháza Spartacus II. az osztályozó első mérkőzésén. A párharc tétje az NB-III-ba kerülés – jelentette a Nyíregyháza.
 
– Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a szövetségnél a bajnokság végén változtattak a szabályokon, így nem csak az idősebbekre, hanem azokra a fiatalokra sem számíthatok, akik az utolsó két NB-II-es bajnokin pályára léptek, így például egy Pócsik Botond sem szerepelhet. Nem örülünk a szituációnak, és sajnos év közben sok komoly sérültünk – Tangel, Torkos, Erdei, Rácin – is lett, így őket nagyon nehéz pótolni. Ezzel együtt mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a párharcot, és sporttörténelmet írjunk, és a Szparinak két NB-s csapata is legyen – mondta Huszák Géza vezetőedző. 
 
A Majosi SE 9 év után lett ismét Tolna megye bajnoka, és nagyon komolyan készülnek a találkozóra. A tervek szerint szurkolói busszal drukkereik is érkeznek Nyíregyházára. Bízunk abban, hogy a Szpari II-t is sokan buzdítják majd. A belépés ingyenes, kezdés vasárnap, 17.30-kor Örökösföldön.
 
OSZTÁLYOZÓ AZ NB III-BA JUTÁSÉRT
Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)–Körösladányi MSK (Békés megye)
Szegedi VSE-Pizzamonster (Csongrád megye)–Technoroll Teskánd KSE (Zala megye)
Gödöllői SK (Pest megye)–Csornai SE (Győr-Moson-Sopron megye)
Nyíregyháza Spartacus II (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)–Majosi SE (Tolna megye)
PTE PEAC (Baranya megye)–Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom megye)
Balatonlelle SE (Somogy megye)–Bánk-Dalnoki Akadémia (Nógrád megye)
Pénzügyőr SE (Budapest)–Balmazújvárosi FC (Hajdú-Bihar megye)
 
A párharcok első mérkőzését június 5-én rendezik meg, a visszavágókra egy héttel később, június 12-én kerül sor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC