Siker bármi áron: így várja a hétvégi meccset az egykori újvárosi kedvenc - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Siker bármi áron: így várja a hétvégi meccset az egykori újvárosi kedvenc

NB3.hu - 2019. March 16. Saturday 16:26
Virág Aladárt nem altatja el a Sényő gyengébb formája.
A DEAC a Sényőt fogadja vasárnap délután az NB III Keleti csoportjában. Az újonc remekül kezdte a szezont, a nyolcadik forduló után vezette a táblázatot, de mostanság a sényőiek csak "hírből" ismerik a győzelmet, hiszen nyolc forduló óta nyeretlenek. Ezt a gyengébb szériát próbálják kihasználni a debreceni egyetemisták, bár Virág Aladár szerint nagy hibát követnének el, ha a Sényő formájából nagy következtetéseket vonnának le.
 
"Nem foglalkozunk azzal, hogy milyen eredményeket produkált a Sényő az utóbbi időben. Ebben a bajnokságban bármi megtörténhet, így nagy hiba lenne, ha az ellenfelünk nyeretlensége elaltatna bennünket. Úgy tudom, riválisunk taktikája sok passzra épül. Veszélyes játékosok alkotják a sényői gárda keretét, ennek ellenére bármi áron szeretnénk megszerezni a három pontot” - fogalmazott a rutinos futballista, aki korábban a Balmazújváros csapatát is erősítette. 
 
Virágék számára a tavasz egyébként felemásan alakult eddig, hiszen a Tiszaújvárostól hazai pályán vereséget szenvedtek, de Nyírbátorban sikerült javítaniuk.
 
"Sajnos a Tiszaújváros ellen még saját magunkat is megleptük, korán hátrányba kerültünk, ezt követően csak futottunk az eredmény után. A hétvégén bizonyítani szeretnénk a drukkereknek is, hogy ez csak egy kisiklás volt, és nem ez az igazi arcunk. Nyírbátorban teljesen más mentalitással léptünk pályára, az első perctől az utolsóig koncentráltunk, ezt kell megismételnünk a Sényő ellen” - vélekedett a tekintélyes bajszáról is ismert védő.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 11. 27. 12:08

FIFA-ranglista: nagyot lépett előre a magyar válogatott

Hivatalos bejelentés.
2020. 11. 27. 11:13

Vb2022: eldőlt, melyik kalapba kerül a magyar válogatott

Hivatalos bejelentés.
2020. 11. 27. 09:15

Magyar válogatott: véget ért az eleve felesleges Szalai Ádám vita

Marco Rossi és a játékosai tudják a legjobban!
2020. 11. 27. 08:55

Újpest-Paks: fokozatos visszatérés

Utazás a mágikus pontszámért.
2020. 11. 26. 22:19

Tovább szárnyal a Vasas, de a kapusa most nagyon kellett – reakciók, videó

Fáj a szíve a Szpari edzőjének.
2020. 11. 26. 22:08

Lipcsei nagyon korrekt volt Várhidi csapatának a legyőzése után - reakciók

Kalapot kell emelni a vesztes előtt.
2020. 11. 27. 10:31

Koronavírus: elmarad a sereghajtó meccse

Hivatalos bejelentés.
2020. 11. 26. 14:48

Rangadó a Fradi ellen: fontos hiányzó

Elévülhetetlen érdemek.
2020. 11. 27. 08:21

Pénteki foci: újra pályán az Újpest

Folytatódik az NB I.
2020. 11. 26. 21:51

Gulácsi 25 milliót ajánlott fel egy kisfiú megmentésére

A világ legdrágább kezelésére gyűjtenek.
2020. 11. 26. 21:34

Priskin zseniális - videó

Hatalmas meccs vár az ETO-ra.
2020. 11. 25. 19:57

Dzsudzsák: ahová kell, tovább repeszt a Vasas

Villantak a pirosak Ajkán, drámai végjáték Pécsett.
2020. 11. 26. 13:13

Elmondta az elnök, miért kellett mennie a Vasas egykori edzőjének

Hatpontos mérkőzés következik.
2020. 11. 26. 10:30

Koronavírus: ismét játék nélkül kap ki a sereghajtó?

Megint csonka lehet a forduló.
2020. 11. 26. 19:59

Maradona nem halt meg! Nem! Nem! Nem!

Messinek már csak egyetlen küldetése maradt, az is Magyarország ellen!
2020. 11. 26. 18:33

Lanzafame és a Kisvárda - itt a válasz

Statisztika bizonyítja a játékukat.
2020. 11. 26. 17:08

Argentína Maradona előtt tiszteleg - ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK A HELYSZÍNRŐL

Rendbontásokra is sor került.
2020. 11. 26. 16:03

Átigazolás: sok ajánlatot kap Lőw Zsolt

Vezetőedzőnek áll?
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC49
2Jászberényi FC45
3Füzesgyarmati SK34
4BVSC-Zugló34
5Eger SE32
6Sényő-Carnifex FC31
7Kisvárda Master Good II.31
8Termálfürdő Tiszaújváros30
9BSE29
10Tiszafüredi VSE24
11Ceglédi VSE24
12DVTK II.23
13DVSC II.22
14SBTC Kft.19
15Putnok FC19
16Tállya KSE18
17FC Hatvan17
18Sajóbábonyi VSE17
19Gyöngyösi AK13
20Mezőkövesd Zsóry FC II.11
TABELLA - KÖZÉP
1Kecskeméti TE44
2Ferencvárosi TC II.40
3FC Dabas39
4Iváncsa KSE38
5Budapest Honvéd-MFA II.34
6ESMTK34
7HR-Rent Kozármisleny32
8Dabas-Gyón FC26
9Taksony SE26
10Monor26
11Paksi FC II.26
12Újpest FC II.24
13Hódmezővásárhelyi FC21
14Vác FC21
15Dunaújváros20
16Körösladányi MSK20
17Rákosmente FC18
18Szekszárdi UFC16
19Szegedi VSE12
20Majosi SE3
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE48
2Credobus Mosonmagyaróvár42
3Lipót Pékség SE32
4VLS Veszprém32
5FC Nagykanizsa31
6SC Sopron30
7Érdi VSE28
8MOL Fehérvár FC II.28
9Komárom VSE27
10Bicskei TC26
11Tatabányai SC25
12Pápai Perutz FC23
13Balatonfüredi FC22
14ZTE FC II.22
15BKV Előre21
16Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő21
17Puskás Akadémia FC II.19
18THSE-Szabadkikötő16
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak12
20Nagyatádi FC6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!