nb1.hu

Sérülések miatt került nehéz helyzetbe a tréner

A nehézségek ellenére bízik a győzelemben.

Az NB III Közép csoportjában a Taksony az Iváncsa otthonában lép pályára vasárnap délután. Tabellaszomszédok találkoznak, hiszen a hazaiak a nyolcadik, míg a vendégek a hetedik helyet foglalják el. A taksonyiak az előző három fordulót nyeretlenül zárták, így a három pont kellene nekik, mint egy falat kenyér. Ennek ellenére az előjelek nem túl biztatóak, hiszen sérülések nehezítik a szakmai stáb életét. Szabados Tamás vezetőedző az iváncsai túra előtt azt mondta, a mezőny egyik legjobban futballozó csapata vár rájuk.
 
"Nagyon remélem, hogy az elmúlt két hét görcsös játékát sikerül levetkőznünk az osztály egyik legjobban játszó ellenfelével szemben. Sajnos az, amiben bíztunk – hogy sérültjeink felépülnek -, nem valósult meg, sőt, további gondok nehezítik mindennapjainkat. Azt szeretném, hogy aki a hétvégén megkapja a lehetőséget, átérezze a helyzet súlyát, és végre újra győztesen tudjuk elhagyni a pályát. Nagyon nehéz 90 perce elé nézünk, de nagyon bízom a fiúkban" – fogalmazott Szabados Tamás.
 
A két együttes őszi meccsét a Taksony 3-1-re nyerte meg. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC