nb1.hu

Sényői évértékelő: MTK-val kezdtek, Fradival zártak

Az edzőpáros elemzett.

"Kezdtük az MTK-val befejeztük a Ferencvárossal a Magyar kupában. Közben Amatőr kupát és Megyei bajnokságot nyertünk. Illetve teljesítettük a fő célkitűzésünket feljutottunk az NB III-ba. Újonc csapatként a jelenlegi 6.helyezésünk teljesen elfogadható a megszerzett pontok számával pedig bőven túlszárnyaltuk előzetes elképzeléseinket. A 16 mérkőzésből álló őszi szezon során egyértelműen az első 8 mérkőzés sikerült jobban hiszen itt 19 pontot szereztünk míg a következő 8 mérkőzés során csak 7 pontot sikerült szereznünk. Voltak mérkőzések amire nagyon szívesen emlékszünk vissza. Az első 8 mérkőzésen nagy fegyvertényként tartjuk számon azt,hogy hazai pályán sikerült döntetlent elérnünk a Füzesgyarmat ellen valamint nyerni tudtunk a Deac csapata ellen. Míg idegenben sikerült legyőznünk az Eger és az Esmtk csapatát. Ez nagy lendületet adott a keret tagjainak függetlenül attól,hogy a Szolnok ellen egy nagyobb arányú vereségbe szaladtunk bele. Itt éreztük először azt,hogy talán egy picit még szoknunk kell ennek az osztálynak a ritmusát és sokkal nyugodtabban és türelmesebben kell játszani egy rutinos csapat ellen.
 
A szezon során talán két mérkőzésen lehet egy kis hiányérzetünk. De a megszerzett 26 pont tudatában egy nyugodt felkészülés elé nézhetünk még ha tisztában is vagyunk azzal,hogy a tavaszi szezon rettentően nehéz lesz.
 
Imrő László , Fiumei Viktor” – edzőpáros"
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC