nb1.hu

Saját nevelésűek csatlakoztak az éllovashoz

Minden rangadót idegenben játszanak majd.

Hat héttel a tavaszi szezon rajtja előtt megkezdte felkészülését az NB III. Keleti csoportját vezető Szolnoki MÁV FC legénysége.
 
– A mi esetünkben elégnek kell lennie a hat hétnek – szögezte le Tóth Tibor vezetőedző a szoljon.hu-nak – A csapatunk Németh Ádámot leszámítva – aki az NB II-es Mosonmagyaróvárhoz igazolt – maradt ugyanaz, mint amit a szurkolóink az ősszel megismertek, és remélhetőleg meg is szerettek. Ezáltal van egy biztos alapunk, ahonnan tudjuk folytatni az építkezést, és nem kell megint mindent a nulláról kezdenünk. Ennek ellenére szerettünk volna egy négynapos edzőtábort beiktatni a programba, ami végül nem jött össze. De így utólag azt mondom, nem is baj, mert sikerült olyan edzőmeccseket lekötnünk, melyek segíthetik a fejlődésünket.
 
A keretben tehát nem volt, és nem is várható nagy változás, ugyanakkor Tóth Tibor annyit elárult, hogy több szolnoki nevelésű próbajátékos – mint Fehér Milán (Cegléd) vagy Szabó Tamás (Monor) – is érkezett hozzájuk a télen, akiknek a sorsáról a későbbiek folyamán döntenek. A legnagyobb kérdés ezek után már csak az, hogy sikerül-e a MÁV-nak megismételnie az őszi produkcióját.
 
– Úgy nem mehetünk neki a tavasznak, hogy ami eddig működött, az ezután is működni fog – magyarázta a vezetőedző. – Természetesen a fő irányvonalat nem szeretnénk elhagyni, de az biztos, hogy egy új arcunkat is meg kell mutatnunk, mert a régit az ellenfeleink már kiismerték. Nem lesz könnyű megőrizni az elsőségünket, pláne úgy, hogy a rangadóinkat egytől egyig idegenben játsszuk majd, de képesnek tartom arra a csapatot, hogy megbirkózzon a ránehezedő teherrel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC