Remek egyéni megmozdulás után szerezte meg a győztes gólt a Hévíz - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Remek egyéni megmozdulás után szerezte meg a győztes gólt a Hévíz

Szabó László - 2016. augusztus 08. hétfõ 20:13
Hévíz – A hazaiak három év után sikerrel tértek vissza az NB III-ba.
Kép forrása: zaol.hu

Újoncok csatáját hozta a hévízi nyitány, hiszen a zalai, illetve a Komárom megyei bajnok találkozott.

 

 

Az első félidőben főleg a hazai védelmi megingások után tudott a Komárom helyzetbe kerülni, sőt Jánosának ziccerben is kellett hárítania. A Hévíz játszott valamivel jobban, s még a szünet előtt, elsősorban Kovács György érdeme volt a vezető találat, aki végigszlalomozott a vendégeken és végül az ő passzából talált Pálfi a kapuba. A második félidőt aktívabban és agresszívebben kezdte a Komárom, amely okozott veszélyt a kapu előtt, de összeszedte magát a hazai együttes és megtartotta előnyét, így három év után győzelemmel tért vissza az NB III-­ba - számolt be a találkozóról a zaol.hu.

 

 

 

NB III Nyugati csoport, 1. forduló

 

Hévíz SK–Komárom 1–0 (1–0)

G.: Pálfi D. (39.)

 

Hévíz SK: Jánosa ­ Bolla, Major, Tóth B., Rácz (Potyi) ­ Szi P. ­ Horváth P. (Nedelkó), Kovács Gy., Szántó (Szabó B.), Polareczki ­ Pálfi D. Vezetőedző: Székely Tibor.

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 08. 12. 19:01

Két edzőt igazolt a Mezőkövesd

Az egyikük már nyilatkozott is.
2020. 08. 12. 18:19

Fradi: gólerős középpályás kapott szerződést

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 12. 17:58

Budafok: Huszti és Nikolics érkezett

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 12. 16:36

NB II-es csapatnak adott kölcsön játékost a Honvéd

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 12. 18:17

A Paksból igazolt a Haladás

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 12. 16:46

A sorminta üzenete: most is feljuthat az újra gyengén kezdő Kaposvár

Waltner tudja, hogy mit tettek két éve nyáron (is).
2020. 08. 12. 14:26

Megköszönte a volt magyar válogatott néhány játékosának, hogy ki akartak kapni

Emiatt is mutatjuk a meccs összefoglalóját.
2020. 08. 11. 18:36

Jön a szezon első Derbije - BEHARANGOZÓ

Kemény meccsek várnak a listavezetőkre.
2020. 08. 12. 15:58

El-slejtezők: az M4 Sport bejelentése a közvetítésekről

Nem maradunk le a meccsekről.
2020. 08. 12. 14:16

Még két csapatrészbe igazolna a Vidi

Előre felkészültek Juhászék pótlására.
2020. 08. 12. 15:37

Békéscsaba: két újabb érkező

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 12. 13:01

Megműtötték az ETO súlyos sérülést szenvedett játékosát

10 perc után kellett lecserélni.
2020. 08. 11. 16:55

Több focistát is eltiltott az MLSZ

Két csapat fizethet.
2020. 08. 11. 15:03

Hibátlan kezdet, kapott gól nélkül - ELEMZÉS

Már csak négy csapat hibátlan teljesen.
2020. 08. 12. 13:53

Marco Rossi visszatért!

Új taktikai elemek a láthatáron.
2020. 08. 12. 12:09

Európa-liga: megvan, mikor kezdenek a csapataink

HIvatalos bejelentések.
2020. 08. 12. 11:30

Fradi: egy dologra nem gondolnak a nemzetközi kupákkal kapcsolatban - VIDEÓ

Szóba kerültek az igazolások és a fiatalok is.
2020. 08. 12. 10:38

Gálával folytatta a Slovan, mutatjuk Holman gólját - REAKCIÓK

Laza meccsel folytatta a címvédő.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Eger SE6
2Tiszakécskei LC6
3Ceglédi VSE6
4Jászberényi FC4
5BVSC-Zugló4
6Termálfürdő Tiszaújváros4
7Putnok FC4
8Sényő-Carnifex FC3
9Füzesgyarmati SK3
10Kisvárda Master Good II.3
11Tiszafüredi VSE3
12Tállya KSE3
13Sajóbábonyi VSE3
14BSE1
15DVTK II.1
16DVSC II.1
17SBTC Kft.1
18FC Hatvan0
19Gyöngyösi AK0
20Mezőkövesd Zsóry FC II.0
TABELLA - KÖZÉP
1FC Dabas6
2Hódmezővásárhelyi FC6
3Szekszárdi UFC6
4Iváncsa KSE4
5Körösladányi MSK4
6Monor4
7Újpest FC II.4
8Ferencvárosi TC II.4
9Taksony SE3
10Kecskeméti TE3
11Rákosmente FC3
12ESMTK3
13HR-Rent Kozármisleny2
14Paksi FC II.2
15Budapest Honvéd-MFA II.1
16Dunaújváros0
17Dabas-Gyón FC0
18Szegedi VSE0
19Vác FC0
20Majosi SE0
TABELLA - NYUGAT
1Credobus Mosonmagyaróvár7
2III. Ker. TVE6
3Tatabányai SC6
4Lipót Pékség SE4
5FC Nagykanizsa4
6VLS Veszprém4
7Puskás Akadémia FC II.4
8Érdi VSE4
9Komárom VSE3
10Bicskei TC3
11THSE-Szabadkikötő3
12Pápai Perutz FC3
13Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő2
14ZTE FC II.2
15BKV Előre1
16Balatonfüredi FC1
17MOL Fehérvár FC II.0
18Nagyatádi FC0
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak0
20SC Sopron0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!